Ugrás a tartalomra
x
""

Szexuális visszaélés miatt lemondott bíboros aktáját tette közzé a Vatikán

Theodore Edgar McCarricket Ferenc pápa függesztette fel a nyilvános papi szolgálatból. A New York-i főegyházmegye szerint megalapozottak voltak azok a vádak, amelyek szerint a bíboros szexuális visszaélést követett el kiskorúak ellen.

Nyilvánosságra hozta kedden a Vatikán a Theodore Edgar McCarrick, a washingtoni főegyházmegye korábbi érsekének, volt bíborosnak a dossziéját, aki szexuális visszaélés miatt tavaly kilépett a papi szolgálatból. Az akta publikálásáról Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár azt mondta: ez az igazság keresése és a kérdések megválaszolása.

A több mint 460 oldalas jelentés az üggyel kapcsolatos dokumentációt gyűjti egybe. Mindazokat a jelentéseket, feljegyzéseket, leveleket, jogi iratokat, amelyeket eddig a szentszék, a washingtoni nunciatúra, valamint az érintett amerikai egyházmegyék hivatalai és levéltárai őriztek.

A dosszié Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár szerint „a lehető legteljesebb képet” kívánja nyújtani, ezért tanúvallomásokat és más információkat is tartalmaz.

"Az igazság keresése és a felmerülő kérdések megválaszolása volt a cél” – írta a bíboros a dosszié nyilvánosságra hozatalát kísérő közleményében. Ebben azt is kijelentette, hogy a McCarrick-ügy sebei fájdalmat okoztak az áldozatok, családjaik, az amerikai és az egyetemes egyház számára.

A dosszié összeállítását Ferenc pápa megbízásából a Parolin vezette szentszéki államtitkárság végezte. A munka két évig tartott, amely idő alatt Parolin szerint az egyház a kiskorúak védelmében hozott intézkedéseket is megerősítette. A bíboros azt is megjegyezte, hogy a történtek segítenek mindenkit a tudatosabb döntéshozatalban, valamint a mulasztások felismerésében.

Ez az első alkalom, hogy a pápai állam megosztja a nyilvánossággal az egyház egy tagjával szemben szexuális visszaélés miatt lezajlott vizsgálat részleteit.

Rendkívüli ügyről van szó, mivel az egyik legmagasabb rangú amerikai katolikus pap által elkövetett visszaélések kerülnek reflektorfénybe, az egyházon belüli felelősségekkel együtt. Ráadásul Theodore Edgar McCarrick tettei több mint hatvan évet fednek le, átölelve II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápaságát is.

Elemzők szerint a Vatikán a dossziét az átláthatóság jegyében közölte, így támasztva alá, hogy az egyház „tanult a történtekből (...) és többek között már nem tartja teljesen megalapozatlannak, ha valaki névtelen levélben jelzi az általa elszenvedett visszaélést” – írta Andrea Tornielli, a vatikáni sajtószolgálat igazgatója.

Az 1930-ban született McCarricket 1958-ban szentelték pappá, 1977-ben VI. Pál pápa New York segédpüspökévé nevezte ki, 1981-től Metuchen püspöke II. János Pál ideje alatt, majd 1986-ban Newark érseke, 2001-ben pedig washingtoni érsek lett, és II. János Pál 2001-ben bíborossá avatta.

Andrea Tornielli kommentárja szerint McCarrick bíborosi kinevezése „részleges és hiányos” információk alapján történt. A Vatikán 2017-ig nem tudott a McCarrick által kiskorúakkal szemben elkövetett visszaélésekről, azt követően azonban azonnal lépett: Ferenc pápa 2018 júliusában megfosztotta bíborosi rangjától, és elrendelte a felfüggesztését a nyilvános papi szolgálatból. Az egyházfő azután döntött így, hogy a New York-i főegyházmegye bizottsága megalapozottnak találta a McCarrick elleni vádakat, miszerint negyvenöt évvel korábban kiskorúak ellen követett el szexuális visszaélést New Yorkban.

Tavaly februárban a vatikáni Hittani Kongregáció laikus állapotba helyezte az akkor már nyugalmazott érseket. A kongregáció által végzett büntetőeljárásban bűnösnek találták a papi hivatása során elkövetett következő vétségekben: a gyónás szentségének felbujtásra való használata, a hatodik parancsolat elleni bűnök, kiskorúakkal és felnőttekkel egyaránt, azzal a súlyosbító tényezővel, hogy hatalmával visszaélt.

A McCarrick-ügy több szálon folytatódhat tovább. 2018 augusztusában, Carlo Maria Vigano érsek, volt washingtoni nuncius szintén dossziét hozott nyilvánosságra, azt állítva, hogy Ferenc pápa tudott McCarrick viselt dolgairól, csak elhallgatta őket. A mostani dosszié megjelenése előtti estén a TVN24 lengyel csatorna interjút sugárzott Stanislaw Dziwisz bíborossal, nyugalmazott krakkói érsekkel, II. János Pál egykori személyi titkárával, aki más témák mellett a McCarrick-ügyről is nyilatkozott. MccCarrick egyik áldozata is nyilatkozott, hangoztatva, hogy Dziwisz pénzt fogadott el McCarricktől annak érdekében, hogy II. János Pál ne fogadja az áldozatokat.

 

hvg.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux