Ugrás a tartalomra
x

Nevada alkotmányából kitörlik, hogy házasság csak férfi és nő között lehetséges

Azt még mindig nem tudni, hogy kit szeretnének elnöküknek a nevadaiak, de az biztos, hogy ez az állam lett az első, melynek szavazói kimondták, hogy védelem jár az azonos neműek házasságának, függetlenül attól, hogy később esetleg milyen ítéletekre jut a Legfelsőbb Bíróság, írja az Independent. 

A nevadai választáson ugyanis kérdés volt az is, hogy kikerüljön-e az állam alkotmányából, hogy a házasság csak férfi és nő között lehetséges, és a választók döntő többsége, 61,2 százalékuk úgy szavazott, hogy igen. 

Ezzel Nevada lett az első állam, amelyik eltörölte ezt a korlátozást az alkotmányából. Nevadában amúgy 2014 októbere óta összeházasodhattak az azonos nemű párok egy bírósági döntés értelmében, mivel a helyi bíróság akkor úgy döntött, hogy az alkotmányba foglalt tiltás valójában alkotmányellenes. Most ezt a jogi anomáliát törölték el a választással. 

 

www.444.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux