Ugrás a tartalomra
x

Egyetemi kutatók szerint azonos nemű párok gyerekei jobban tanulnak az iskolában

A Meseország mindenkié című könyv sikertörténetéhez pont jókor jön egy európai adalék: 2971 azonos nemű, holland pár gyerekének az iskolai előmenetelét vizsgálták meg az Oxfordi Egyetem és a Leuveni Katolikus Egyetem kutatói. A kutatók abból indultak ki, hogy a melegpárok házasságkötési és gyerekvállalási joga elleni egyik fő érv az szokott lenni, hogy a gyerekek csak két ellenkező nemű szülővel tudnak megfelelően fejlődni. Egy gyerek életében a jóllét egyik egzakt és számszerűsíthető mutatója az iskolai eredmény, jellemzően ugyanis a rossz családi hátterű gyerekek rosszabbul teljesítenek az iskolában, könnyebben szereznek jó jegyeket azok a gyerekek a suliban, akinek harmonikus a családi hátterük.

Nos, korábban már vizsgálták azonos nemű párok által nevelt gyerekek iskolai eredményét, és azt kapták, hogy ezek gyakran elmaradnak az átlagtól. Ezek a kutatások azonban nem vették figyelembe, hogy az azonos nemű párok által nevelt gyerekek sok esetben egy heteroszexuális pár által alapított családba születtek bele, és traumaként élték meg, amikor ez az egység felbomlott – a bajokat tehát nem feltétlenül az okozta, hogy azonos nemű pár neveli őket, hanem hogy gyerekként végigéltek egy komoly családi krízist.

Azért esett pont Hollandiára a kutatók választása, mert itt a legrégebb óta legális a melegházasság, 2001 óta, így már lehetőség nyílik olyan gyerekek tanulmányi eredményeit vizsgálni egészen az érettségiig, akik melegházasságba születtek bele és abban is nőttek fel.

MOSTANRA MÁR LEHET RAJTUK LÁTNI, HOGY TÉNYLEG BEKÖVETKEZETT-E RAJTUK MINDAZ, AMIVEL A MELEGHÁZASSÁG ELLENZŐI FENYEGETNI SZOKTAK.

Összesen 2971 pár gyermeke szerepelt a kutatásban, többségük leszbikus pár, a mintában 185 meleg férfiak alkotta pár szerepelt. Csak olyan párokat vettek figyelembe, akik már házasok voltak a gyerek megszületésekor, és akik azóta is együtt, családként nevelik most már kamaszkorú gyerekeiket.

A kutatás eredménye az American Sociological Review által közzétett összefoglaló szerint az lett, hogy az átlagos azonos nemű pár gyerekei jobban tanulnak, jobb jegyeket szereznek az iskolában, mint az átlagos heteroszexuális pár gyerekei, szóval a tanulmányi előmenetel nem utal arra, hogy egy gyerek hátrányban lenne amiatt, hogy egy homoszexuális pár neveli, sőt. Az azonos nemű párok gyerekeinek 4,8%-kal nagyobb esélyük van arra, hogy megszerzik az érettségit, mint a különböző nemű párok gyerekeinek.

A kutatók hozzáteszik, hogy természetesen Hollandiában is nehezebb és költségesebb az azonos nemű párok számára a gyerekvállalás, így az ilyen családok általában valamivel jobb anyagi háttérrel rendelkeznek az átlagnál, hiszen ha nem lennének jó vagyoni helyzetben, nem is tudtak volna gyereket vállalni. Ezek a szülők továbbá motiváltabbak és nagyobb gondossággal járnak el a családtervezés során az átlagnál, mindezek a tényezők is minden bizonnyal közrejátszanak abban, hogy a homoszexuális párok gyerekei egyáltalán nem maradnak el az átlagtól az iskolában, hanem általában valamivel afölött teljesítenek.

A kutatók megpróbálták statisztikai eszközökkel kiküszöbölni a jobb anyagi helyzetből és kedvezőbb társadalmi státuszból eredő előnyök hatásait az eredményekből, és így is azt kapták, hogy az azonos nemű párok gyerekeinek valószínűleg az átlagnál valamivel jobban megy a suli, de egészen biztosan nem megy rosszabbul. A kutatásból az derül ki, hogy amíg például egy családi trauma negatív hatása megmutatkozik a tanulmányi eredményen, a jobb társadalmi helyzet pozitív hatása pedig tendenciózusan szintén tetten érhető az iskolai előmenetelen, addig önmagában annak semmilyen hatása nincs a gyerekre, ha a szülei homoszexuálisak – vagy ha mégis van ilyen hatás, akkor az inkább pozitív.

velvet.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux