Ugrás a tartalomra
x

Család vagy párkapcsolat? – Hogyan értelmezik Magyarországon Ferenc pápa szavait?

A KDNP nem ért egyet a szentatyával, Beer Miklós szerint félreértik őt, a Keresztények a Melegekért szerint már az is jó, hogy beszélünk a dologról.

Ferenc pápa egy dokumentumfilmben azt mondta, a melegeknek ugyanúgy joguk van családban élni, mint a heteroszexuálisoknak. A kijelentések különösen súlyosnak hathatnak a magyar nyilvánosság számára, ahol az utóbbi időben a Pride és a „Meseország mindenkinek” miatt homofób akciók borzolták a kedélyeket, ráadásul egyre több kormányzati nyilatkozatban jelent meg a gyermekvédelemnek álcázott melegellenesség, például amikor Orbán Viktor azt üzente, hogy „hagyják békén a gyerekeinket”.

A kormánypártoktól azonban eddig a pápa konkrét szavaival kapcsolatban nem lehetett hallani hivatalos állásfoglalást, csupán Gulyás Gergely érintette szőr mentén a témát múlt heti sajtótájékoztatóján. Ez a hallgatás önmagában elég érdekes, hiszen itt egy keresztény kurzust folytató pártcsalád egyik központi témájába vágó kijelentésről van szó, amelyet a katolikus egyház első számú méltósága tett.

Megkérdeztük őket: a Fidesz sajtóosztálya nevében, valamint a KDNP-től Nacsa Lőrinc országgyűlési képviselő aláírásával szinte betűről betűre megegyező nyilatkozatokat kaptunk. Mindkét válaszoló előbb hitet tett az Alaptörvény kizáróan heteroszexuális családmeghatározása mellett, majd azt írták:

„Magyarországon rendezett és tiszta jogi helyzet van; amit Ferenc pápa mondott, az itthon évekkel ezelőtt megvalósult.

A cikk folytatását a 168ora.hu-n olvashatod el!

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux