Ugrás a tartalomra
x

Molesztálási ügye volt a papnak, aki a kalocsai gyermekotthon növendékeivel foglalkozik

Nyugtalanító beszámolókat hallottunk arról, hogy mi történik a plébánián fiatal fiúkkal. Sem az érsekség, sem a pap nem oszlatta el az aggályainkat, utóbbinak egy fiatal fiú kelt a védelmére.

Amint megírtuk, a kalocsai speciális gyermekotthon volt növendékei és alkalmazottai közül többen arról számoltak be, hogy a zárt intézményben súlyos atrocitások érik a gyerekeket. Pofozásról, verésről, alázásokról szóltak az elbeszélések. Ezekről a fenntartó és a vezetőség állítólag nem tud, bár egy 2016-os ombudsmani jelentés feltárt hasonló eseteket.

Azóta úgy értesültünk, hogy a kalocsai növendékek lelkigondozását végző, velük rendszeresen négyszemközt találkozó katolikus papnak korábban molesztálási ügye volt.

Az atya a 444.hu tényfeltáró riportsorozata szerint 2010-ben egy papnövendéket zaklatott szexuálisan. Az áldozat, az akkor 18 éves Kőhegyi Dániel az idén állt nyilvánosság elé megrázó történetével és a pap által írt szerelmes levéllel, amiből kitűnik, hogy a lelkész vonzódik a fiatal fiúk iránt. „Tudod Dani, nekem ez az Achilles-sarkam” – írta levelében.

Mint a 444 nyomozásából kiderült, a kalocsai érseki hivatal tud róla, hogy mit művelt a papja, hiszen 2010-ben lefolytattak egy vizsgálatot. Kőhegyi részletesen, a papot és tanúkat is megnevezve írta meg a hivatalnak, hogyan zaklatta őt az elöljárója, és a szerelmes levelét is eléjük tárta. A vizsgálat lefolytatása után az atyát lemondatták a katolikus egyházban igen magas rangnak számító általános helynöki tisztségéből, amit csak néhány hónapja töltött be. Ezzel az érsekség lezártnak tekintette az ügyet. Kőhegyi elmondása szerint a kalocsai érsek végezetül azt tanácsolta neki: „kerüljétek el egymást a Pistával.”

„Jobb, mint ha magamnak csinálnám”

Nyáron – amikor anyagot gyűjtöttem a kalocsai fiúotthon életéről szóló riporthoz – ütköztem bele a ténybe, hogy a 10 és 18 év közötti fiúgyermekek lelkigondozását a mai napig a szóban forgó lelkész végzi. Az egyik nevelő, aki nem szeretné felfedni a kilétét, személyes találkozón mesélte:

" Hol ezért, hol azért kell átmenniük az atyához. Most takarítani. Most bútort tologatni. Többnyire négyszemközt van velük. Nemrég jött vissza az egyik gyerek, kérdezem, mi történt, mert furán viselkedett, csak vigyorgott maga elé. Azt felelte, a vállát vonogatva: még mindig jobb, mint ha magamnak csinálnám. Mit mondjon erre az ember? Nem kísérgethetjük át őket."

„Hetente kétszer tart hittanoktatást, illetve elsőáldozói felkészítésre járnak hozzá a növendékek  a plébániára – mondta a telefonban az otthon másik alkalmazottja. – Az intézet épületével egybeépítve található a parókia, a női börtön felőli oldalon. A gyermekotthon bejárata mellett a következő ajtó István atyához vezet. Itt mindenki tudja, hogy milyen az atya, csak senki nem akarja tudomásul venni. Amikor a gyerekeket kérdezgetjük, azt halljuk, hogy megsimogatta, szívemnek vagy drágámnak szólította őket, ami túlmegy a szokásos tanár-diák kedvességen. Volt nem egyszer, hogy vacsorával kínálta a gyerekeket, és megesett, hogy kissé alkoholszagúan jöttek vissza; elmondták, hogy bort kínált nekik, vagy Jägert, vagy Hubertuszt. Kifejezett molesztálásról, egyértelmű szexuális közeledésről nem tudok, de azért ezek furcsa dolgok. Tud róla az intézmény vezetője, de továbbra is engedi hozzá a gyermekeket."

Mivel korábbi érdeklődésemre Juhász Gábor igazgató lecsapta a telefont, két kérdést tettem fel neki írásban.

- Tapasztalt-e, hallott-e bármit, amit arra utalhat, hogy a gyermekek és az atya találkozásai során valami nem helyénvaló is történhet?
- Rendben levő dolognak tartja-e, hogy egy olyan pap végezze ezt a szolgálatot, akinek korábban molesztálási ügye volt?

Egyik kérdésre sem kaptam választ. A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye hivatalához is fordultam, a főpásztori rangban álló Bábel Balázs érsekhez, aki közlékenyebbnek bizonyult. Neki a következő kérdéseket tettem fel:

- Valóban Mészáros István atya foglalkozik személyesen a kalocsai speciális nevelőintézet növendékeivel?
- Ha ez igaz, nem tartják-e visszásnak vagy összeférhetetlennek, hogy egy olyan pap, akivel kapcsolatban az érsekség sem cáfolta érdemben, hogy viszonyt kezdeményezett egy gondjaira bízott fiatallal, most speciális nevelésű igényű fiúgyermekekkel foglalkozik a plébánián?
- Milyen módon tudja az érsekség ellenőrizni, hogy a lelkipásztor nem követ-e el újból visszaélést?

Bábel érsek válaszát a www.24.hu oldalon olvashatjátok.

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux