Ugrás a tartalomra
x
""

Megvédi az iskolákat a melegpropagandától a lengyel oktatási miniszter

Védeni kell a lengyel iskolákat az „ideológiai forradalomtól” – hangsúlyozta Przemyslaw Czarnek kijelölt lengyel oktatási miniszter egy hétfői lapinterjúban.
Czarnek az átalakított, beiktatás előtt álló lengyel kormányban az összevont köz- és felsőoktatási tárcákat irányítja.

A Sieci című konzervatív hetilapban munkaterveiről beszámolva rámutatott: a lengyel oktatási törvény szerint tiszteletben kell tartani a keresztény értékeket.

"Nem robbantok ki semmilyen forradalmat, ideológiai háborút, hanem védeni fogom az iskolákat az ilyen forradalommal szemben” – jelentette ki.

Ebben az összefüggésben Czarnek kommentálta azokat a tiltakozásokat, amelyeket Lengyelországban az utóbbi időben LMBTQ-aktivisták szerveztek, és amelyek során a melegjogi mozgalom szivárványos zászlaját tűzték ki fővárosi emlékművekre, és keresztény szimbólumokat gyaláztak meg.

Hangsúlyozta:

„Nem mi alakítjuk át mások szentjeinek a szobrait, hanem a mieinket gyalázzák meg. Nem mi rendezzük a szentmiséket parodizáló akciókat. (...) Senkit sem támadunk, csak védeni akarjuk jogrendünket.”

Egy jogállamban mindenki egyenlő a jogi felelősség tekintetében is – tette hozzá.

Czarnek kinevezése ellen szombaton LMBTQ-egyesületek mellett több ismert baloldali politikus is tiltakozott Varsóban.

Szorgalmazták egy másik, a gyermekeket – megfogalmazásuk szerint – »szexuális irányultságuk miatt nem megkülönböztető« miniszter kinevezését.

Przemyslaw Czarnek hétfőn a PAP hírügynökségnek nyilatkozva manipulációnak nevezte a tüntetésen megfogalmazott aggodalmakat.

A lengyelországi közvéleményt egyebek mellett annak nyomán foglalkoztatja a meleg- és transzszexuális mozgalom témája, hogy az Európai Bizottság (EB) nyáron az LMBTQ-jogokra hivatkozva elutasította hat lengyel település finanszírozását a testvérvárosi program keretében.

Az említett települések korábban családvédelmi nyilatkozatokat adtak ki, reagálva arra, hogy a fő ellenzéki párt, a Polgári Platform elnökhelyettese, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester, volt államfőjelölt úgynevezett LMBTQ-chartát írt alá, amelyben egyebek mellett a szexuális felvilágosítás sokak által radikálisnak minősített formáinak bevezetését ígérte.

A brüsszeli testület ebben az összefüggésben arra hivatkozott, hogy Lengyelországban állítólag úgynevezett „LMBTQ-mentes övezeteket” létesítettek. Ilyen övezetek létezését Varsó azonban többször cáfolta. Legutóbb a múlt héten Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök „deep fake-nek” (teljesen hamis hírnek) nevezte ezeket az információkat, felidézve:

"az álhírt egy lengyel baloldali aktivista terjesztette el, aki néhány, a családvédelmi nyilatkozatot elfogadó település helységnévtáblája alá többnyelvű »LMBTQ-mentes zóna« feliratú táblákat rögzített, és az erről készített fotókat a világhálón terjesztette.”

Morawiecki az után nyilatkozott a témában, hogy szeptember végén ötven, Lengyelországban akkreditált nagykövet nyílt levelet tett közzé, melyben szimpátiájukat fejezték ki a lengyelországi LMBTQ-mozgalom iránt.

A kormányfő ez alkalomból aláhúzta:

"Lengyelországban mindenki, beleértve a szexuális kisebbségeket, egyenlő bánásmódban részesül. A történelmi hagyomány is mutatja, hogy a tolerancia »a lengyel DNA (genetikai kód) része«.”

 

888.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux