A háromfülű nyuszi, a gyászoló gonosz mostoha, és Hüvelyk Panna, akinek a válás lett a happy end
A Meseország mindenkié című mesekönyvben a bántalmazó családból származó vagy az örökbefogadott gyerekhősök jól megférnek a meleg Hamupipőkével és a transz sárkányölővel.
Lehet, hogy az örökké szomorú királyfit nem tudja felvidítani egyetlen, a kedvéért felvonultatott házasulandó leány – legyenek bármilyen példás, kedves, gyönyörű teremtések –, mert a királyfi szeme, bizony, csak a szomszéd király fián akad meg? Amellett, hogy egy efféle vonzalomból fakadó frigy meglehetősen előnyös lenne a két ország összeolvadásának okán, még igazi progressziót is demonstrálnának ezzel a birodalom lakói felé, ám ilyet aligha láttunk gyerekkorunk kedvenc meséiben. De majd most! Elkészült ugyanis a Meseország mindenkié című kötet, melyben tizenhét mesét írtak újra vagy tovább a szerzők: ismert és pályakezdő alkotók.
Ugyan a kötet még meg se jelent, a szélsőjobbos sajtó máris nemzethalált vizionált a könyv kapcsán, a Mi Hazánk a ’30-as éveket idéző könyvégetést szervezett, egy petíció pedig a könyv eltüntetését követeli a boltokból. Mindez a kötet mögött álló Labrisz Leszbikus Egyesületet nemigen lepte meg: bármit csinálnak, így van ez, így a könyvbemutató is csak zárt körben, különleges biztonsági előírások mentén szerveződhetett meg, ami ugyanakkor a labriszosoknak már szomorú rutin. Pedig – nem mintha ez változtatna bármit a szélsőjobb véleményén – a kötet nemhogy nem az „LMBTQ mesekönyv”, ahogy azt kényelmes aposztrofálni, de konkrétan a történetek nagyobbik része teljesen más típusú kisebbségi helyzetekről mesél.
A gondolat egyébként, hogy az elfogadásra nevelés gyerekkorban kezdődik, messze nem új: a témára érzékeny kisgyerekes szülők alighanem tudják, hogy a skandináv gyerekirodalomban már rég jelen van a sokszínűség ábrázolása, vagy éppen a klasszikus társadalmi vagy családon belüli sztereotípiák – mint például hogy anya az, aki főz vagy takarít – elleni küzdelem. Ebbe a gondolatiságba illeszkedik a Mesevilág mindenkié, melynek az alapötlete Kövesi Györgyitől származik, aki a Labrisz berkeiben évek óta dolgozott az LMBT fiatalok iskolai elfogadtatásáért, ám egy ponton rájött, hogy őt valójában már jobban érdekli az elfogadás témájának egy sokkal tágabb értelmezése, konkrétan az, hogy az elfogadás szemléletét további hátrányos helyzetű csoportokra is kiterjesszék. Ennek a keretét egy új szervezet, az EJHA, azaz Emberi Jogi Nevelők Hálózata adta meg, melynek célja, hogy fiataloknak adja át az emberi jogi szemléletet.
Az EJHA szerepe pótolhatatlannak bizonyult a mesekönyv ötletének megszületése után is, ugyanis a szervezetben aktívan részt vevő pedagógusok közül kerültek ki azok is, akik a könyvhöz elkezdtek kidolgozni egy sor feldolgozó foglalkozástervet. Merthogy, amint azt Rédai Dóra elmondta, ő és Kövesi Györgyi eleve abban gondolkodtak, hogy ezzel a mesekönyvvel aztán majd szülők és pedagógusok is tudjanak dolgozni. Az ehhez szánt foglalkozásterveket az EJHA és a Labrisz honlapján teszik majd letölthetővé hamarosan, és a két szervezet dolgozik majd azon is, hogy a kötet eljuthasson óvodákba és iskolákba – már ha ezt meg nem akadályozza a népharag.
Ám még mielőtt az olvasó a szívéhez kapna, hogy melegpropaganda az óvodákban, álljon itt egy adat: a kötetben szereplő történetek kétharmadában egy szóval sem említenek semmilyen szexuális orientációt vagy genderkérdést – és ahol szóba kerül, célja ott is inkább az, hogy láttassa: sokféle módon lehet élni és boldognak lenni. Amellett, hogy felvetődik a kérdés, hogy vajon mennyi valóságalapja van mágikus hatalmat tulajdonítani a gyerekirodalomnak – mondván, egy nemváltó kisállatról hallván egyből transz lesz a gyerek –, a kötet alkotói azt is kiemelik: a gyerekeknek az, hogy a mese végén hetedhét országra szóló lakodalmat ülnek, többnyire a legkevésbé érdekes esemény. Őket az érdekli, amilyen kalandokon és kihívásokon keresztül odáig a mese hősei eljutnak, hiszen hat-nyolcévesen a párkeresés témája még nemigen foglalkoztatja a kicsiket. Kalandok márpedig akadnak sárkányvadászattól válásig – és nem is olyan egyértelmű, melyik a nehezebb.
Nagy Boldizsár, a kötet szerkesztője elmondta, a cél az volt, hogy „azok kapjanak hangot ebben a mesekönyvben, akik ma ritkán jutnak szóhoz”, hogy a gyerekek ebben a kötetben találkozzanak olyan csoportokkal, olyan témákkal, amelyek esetleg őt magát is foglalkoztatják, viszont amelyekkel nem szokott máskor gyerekmesékben találkozni.
Miközben lehet, hogy a valóságban ő maga is valamilyen kisebbségi vagy hátrányos helyzetű csoporthoz tartozik, mert, mondjuk, bántalmazó családban él, van valamilyen fogyatékossága, mássága, esetleg egyszerűen csak szegények a szülei.
Emellett tény, hogy akadnak olyan történetek is, amelyekben a hősök a gendernormáknak nem tudnak vagy akarnak megfelelni, vagy a heteroszexuálistól eltérő szexuális orientációjuk van, és az is hangsúlyos volt, hogy a kötet láthatóvá tegyen a szokásostól eltérő családokat – így akadnak örökbefogadott gyerekek és kommunában, vagy valamiféle poliamor relációban együtt élő családok is –, illetve hogy a választott család mint gondolat, valamint a családon belüli kapcsolatok, a szülőknek való megfelelés megjelenjen. Sok szerzőt foglalkoztatott az a kérdés is, hogy miért is kellene minden mesét házassággal zárni – persze, akad ilyen mese a kötetben is, de emellett megjelennek más utak is, olyan hősök, akik nem akarnak megházasodni, vagy éppenséggel pont a válásban találják meg a boldogságukat, miután kiderül, hogy az elnyert frigyben a férj egy nárcisztikus disznó.
A kötet tizenhét meséjéből kilencet ismert írók jegyeznek, például Tompa Andrea vagy Kiss Judit Ágnes, nyolcat pedig kevésbé ismert vagy pályakezdő szerzők írtak, akiket egy hosszas pályázati folyamaton keresztül választottak ki, az illusztrációkat Bölecz Lilla készítette. Az alap mindig egy létező meseklasszikus volt, ám ezt csak ötletadóként használták a szerzők – ez egyébként, mint a bemutatón el is hangzott, a mesék alaptermészete: azokat folyton átírják, másként mesélik, változó, mozgó történetek. Így aztán születtek a kötethez átiratok, de születtek – filmes szókinccsel élve – prequelek és sequelek, azaz előtörténetek és folytatások is. Így például Lakatos István arról írt, hogy vajon mi okozhatta a Jancsi és Juliska gonosz mostohájának gonoszságát, Finy Petra pedig arról, hogy mi történt Hüvelyk Pannával a klasszikus mese vége után: boldogan élt, amíg meg nem halt, ez biztos – de hogy hol, hogyan, kivel, az már egyáltalán nem olyan egyértelmű.
A Meseország mindenkié a Labrisz gondozásában jelenik meg, kapható lesz könyvesboltokban és online is.
