“HA INNEN ELMEGYEK, MÁR CSAK JOBB LEHET” - LAKHATÁSI NEHÉZSÉGEK ÉS LMBTQ EMBEREK
"Vedd vissza a jövőd!" - szól az idei, 25. Budapest Pride Fesztivál szlogenje, amivel azokat a társadalomban lévő problémákat igyekszünk körbejárni, amik sokakban mindennapi szorongást keltenek, és az alapvető boldogulásukat akadályozzák. Hiszünk abban, hogy a szorongásra a legjobb megoldás a közösségi cselekvés, és hogy ezekre a rendszerszintű problémákra reagálva közösen kell fellépnünk és képviselnünk az érdekeinket.
Az LMBTQ embereket is fokozottan érintő egyik jelentős társadalmi probléma a lakhatási válság, a drasztikusan emelkedő lakásárak. Sokan még két teljesállású fizetésből is épphogy ki tudják szenvedni magukból az albérletet, nemhogy saját lakás vásárlására gyűjtsenek, és egyre jobban kitolódik az az idő, amikor az emberek el tudnak költözni a szüleiktől. Ez egy különösen égető probléma azok számára, akik az LMBTQ közösséghez tartoznak, és a nehéz anyagi körülményeik miatt nem tudnak elköltözni egy sok esetben egy ellenséges, vagy akár bántalmazó családi közekből. A hiányos (vagy nemlétező) szociális bérlakás-program tovább nehezíti azt, hogy saját lakáshoz jussanak, akik rászorulnak, és a mindezekkel párhuzamosan, de szinte láthatatlanul jelenlévő lakhatási diszkrimináció, ami tovább nehezíti a marginalizált kisebbségi csoportokhoz tartozók lakáshoz jutását. Lakni márpedig valahol kell.
Az elmúlt hetekben Instagramon kérdeztünk LMBTQ embereket lakhatással kapcsolatos hátrányos megkülönböztetésről, ebből osztunk most veletek néhányat. A legtöbb történet, amit kaptunk, családon belüli elutasításról szólt, ahol a homofób szülők azzal fenyegették meg a melegnek vélt gyerekeiket, hogy kidobják őket otthonról, ha kiderül, hogy valóban melegek.
"Velem szerencsére nem történt meg ilyen, hogy kitettek otthonról, de a szüleim közül apám az, aki azt hiszi, hogy a homoszexualitás egy betegség, amiből nem lehet kigyógyulni. Mondta is már nekem, hogy “mondjad b*zdmeg ha buzi vagy mer’ akkor kereshetsz magadnak masik otthont”. Ezután egyből ráírtam az egyik haveromra, hogy ha megtörténne, lakhatok e náluk. Megbeszélte a szüleivel, azt mondtak, hogy igen és még zavarni sem zavarja őket. Szóval nagyon nagy kő esett le a szívemről, hogy ha ki is dobna az apám a lakásból, hozzájuk mehetek lakni. Édesanyámat pedig nagyon szeretem, ő a mindenem, nem ítél el engem egyáltalán, sokat tudok vele beszélni LGBTQ dolgokról es nem zavarja őt egyáltalán. Ha innen elmegyek, az életem már csak jobb lehet apám nélkül. Remélem, egyszer majd rájön, hogy egy fia volt, akit meg kellett volna becsülnie."
A beérkezett történetekből kiderült, hogy a családon belüli kiutasítás a szexuális kisebbségeket és a transznemű embereket ugyanúgy érinti. “Pár nappal ezelőtt a családom rájött, hogy transznemű vagyok. Anyám augusztus 31-ig ajánlott fel lehetőségeket, amiből választhatok. Ezek között a lehetőségek között szerepelt az is, hogy menjek el pszichiátria, mert szerinte az nem normális, hogy fiúnak "képzelem" magam és az is, hogy költözzek el otthonról.”
Egy másik követőnk a nagyszülei elutasításáról számolt be: "Engem a nagyszüleim tettek ki. Nem is comingoutoltam nekik, csak kimentem tavaly a kövérlászlós tüntetésre. Az ott készült fotók alapján felismertek, ez után pedig azt mondták, hogy “nem tudod, miket támogatsz” (tehát még csak nem is LMBTQ embernek, hanem LMBTQ emberek mellett kiálló támogatónak gondoltak!) és azt mondták, hogy “ha ezt folytatod, nem látunk itt többet szívesen”, és kitettek otthonról. Azóta se vagyunk beszélő viszonyban."
Sajnos, bár azt várnánk, hogy az iskolarendszer megvédi azokat, akik a családjukban elutasításnak vagy erőszaknak vannak kitéve, a valóság sokszor nem ezt mutatja. Egyik követőnk arról számolt be, hogy arra hivatkozva utasították el a kollégiumi jelentkezését, hogy “ide nem kellenek ilyen különc emberek, akik csak bajt okoznak.”. Egy másik követőnknek nem kellett ugyan elhagynia a kollégiumot, de az igazgató megpróbálta megkeseríteni az életét: “Kiutáltatott a homofób, iszákos igazgatónő, de ennek ellenére még kollégista vagyok. Még ha az a nő utál is, engem nem érdekel, mert mindenki más elfogad a párommal együtt!”
A tapasztalat emellett az, hogy a lakáspiacon sem védi semmi az LMBTQ embereket a diszkriminációtól. Sok esetben az ingatlanközvetítők vagy a főbérlők szimplán nem hívják vissza azokat a lakáskeresőket, akik mondjuk az azonos nemű párjukkal keresnek lakást, vagy azokat, akiket transzneműnek gondolnak. De az is előfordul, hogy egy-egy szomszéd homofób kirohanása után nem állnak az albérlők mellé. “Egy évig nem is volt semmi probléma, de egy nap hívott a főbérlőnk, hogy felhívta az alsó szomszédunk anyja, aki egyébként nem is lakik a házban, teljesen alaptalan vádakkal, minthogy drogozunk, meg három kutyánk van, meg hogy állandóan bulizunk és a végén kibökte azt, hogy azért kell elmennünk, mert leszbikusok vagyunk. Ezekből a vádakból csak annyi volt igaz, hogy valóban egy leszbikus voltunk. Könyörögnünk kellett azért, hogy maradhassunk. A főbérlőnk azt mondta, hogy nem akar konfliktust emiatt, de nem az alsó szomszéd anyját ignorálta, annak ellenére, hogy rendes, megbízható albérlők vagyunk, hanem ellenünk fordult, és csak azért nem kellett végül elhagynunk a lakást, mert szakítottunk a barátnőmmel."
