Ugrás a tartalomra
x
""

A Pride elmarad, de a Momentum felvonul az Indexért

Tüntetést jelentett be péntekre a Momentum Mozgalom Szabad ország, szabad sajtó! Tüntetés a magyar sajtószabadságért címmel.

A demonstráció oka az, az elmúlt hónap eseményeinek értékelése után úgy döntött az igazgatóság, hogy rendes felmondással megválnak Dull Szabolcstól, az Index főszerkesztőjétől. Ezzel párhuzamosan Bodolai László elnök Szombathy Pált vezérigazgatónak, Sztankóczy Andrást pedig igazgatósági tagnak nevezte ki.

A Momentum azt sejti a háttérben, hogy a kormányközeli vezető azért küldte el a főszerkesztőt, mert el akarták hallgattatni a szabad sajtót:

"Egy jogállamban nem történhet olyan, hogy “szervezeti átalakításokra” és “szinergiákra” hivatkozva egy kormányközeli tulajdonos egyik napról a másikra elküldi az ország legismertebb online hírportáljának a szerkesztőjét. Mindezt persze úgy, hogy közben mindenki tudja, hogy a céljuk kizárólag annyi, hogy elhallgattassanak mindenkit, aki nem ért egyet velük, aki megírja a valóságot"

– olvasható a Momentum  Facebook-oldalán.

Index munkatársai június végén közleményt adtak ki, hogy felhívják a figyelmet a lap helyzetére:

"azt írták, szerkesztőségük átalakítások előtt áll, amely akár a megszűnéshez is vezethet."

 

hirado.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux