Ugrás a tartalomra
x

Szivárványos festést kap a safety car a Formula–1-ben

A Formula–1-ben hagyomány, hogy a Mercedes adja a biztonsági autót, és ez az idei furcsa szezonban sem lesz másként, de az AMG GT festése már újdonság.

1996 óta a Mercedes-Benz szállítja a Formula–1 biztonsági autóját, amit immár húsz éve Bernd Mäylander vezet, és ez idén, ebben a későn induló szezonban sem lesz másként. A biztonságos vezetést hirdető Drive Safely felirat mellé azonban ezúttal egy másik is kerül. A #WeRaceAsOne és a szivárványos minta a sokszínűséget, az elfogadást és a rasszizmus elleni küzdelmet szimbolizálja.

A safety car ezúttal is a Mercedes legütősebb sportkocsija, az AMG GT R, aminek a négyliteres biturbó V8-as motorja 585 lóerőre képes,ezzel 3,6 másodperc alatt gyorsul százra és 318 km/óra a végsebessége. Szükség is van rá, ha be kell jönnie a mezőny elé, hogy ne hűljenek vissza a versenyautók a szükségesnél nagyobb mértékben.
Az is hagyomány, hogy a Mercedes adja az orvosi autót, ami a C 63 AMG legújabb kiadása, természetesen kombi karosszériával,szintén a biturbó V8-as motorral, az erősebb, 510 lóerős kivitelben, és már ez is négy másodperc alatt sprintel százra. A szivárványos minta egyébként az orvosi kocsira, és a mezőny összes autójára felkerül majd.

 

 

www.player.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux