Ugrás a tartalomra
x
""

A pedofília büntetendő – kíméletlenül

Tegnap bemutattuk a balliberális Révész Sándor újságíró 2014-es, "A pedofil is ember" (sic!) c. cikkét, melyben a rajzolt pedofil-tartalmakat mentegette.

Mai bejegyzésünk címe pedig akár "A felvonulók kérték" címet is kaphatta volna, hiszen több komment mutatott rá arra - amit persze mi is tudtunk -, hogy Révésznek nem ez volt az egyetlen ilyen írása. 2019-ben a hvg.hu-n jelent meg egy másik publicisztikája "Fölháborodás helyett" címmel. Ebben az érzékenyítés jellegzetes eszközével, "személyes történeteken" keresztül mutatja be, milyen nehéz, dilemmás is a sorsa korunk pedofiljainak, pederasztáinak. Most ebből idézünk részleteket:

- „A pedofília nem büntetendő cselekmény! Nem is szabad annak lennie! Sehol sem büntetik, mert nem is lehet. Mivel nem cselekmény. Hanem vágy. Gyerekekre irányuló szexuális vágy. Akarattól függetlenül kialakul és meg nem változtatható szexuális beállítottság. El tudja képzelni a heteroszexuális olvasó, hogyan az ő szexuális irányultságát valamilyen terápiával a saját nemére, avagy gyerekekre lehetne irányítani? Ne gondolja, hogy ez fordított irányban inkább lehetséges.”
- „Ha büntetnék valamennyi szexuális irányultságot, amelytől hajtva bűncselekményeket lehet elkövetni, akkor a társadalom túlnyomó részének börtönben lenne a helye, hiszen a leghétköznapibb szexuális bűncselekmény mégiscsak az ellenkező nemű, a beleegyezési korhatárt elért emberre irányuló erőszak, amelyre a heteroszexuális késztetés hajtja az elkövetőt.”
- „A pedofilok „soha nem élhetik azt ki anélkül, hogy valami nagyon rosszat tennének éppen vágyuk tárgyával, akibe szerelmesnek érzik magukat. Gondoljunk bele: milyen élethelyzet ez?”
- „A pedofil vágyak nem kapcsolódnak össze >>genetikusan<< rossz erkölcsökkel, mert az erkölcsi normáinkat nem a génállományunk, hanem a szocializációnk határozza meg.”

"A pedofília tehát nem büntetendő cselekmény" - olvashatjuk, és érezzük, hogy nesztelenül mozog a sötétség. Kővé dermednénk, a rémülettől meghátrálna a hangunk, ha nem tudnánk, miről is van itt szó. De tudjuk.

Arról, hogy - amint azt oly sok más témában már eljátszották a liberálisok a homoszexuális-házasságtól a genderideológiáig - megint megy a nyilvánosság tűrésküszöbének próbálgatása. Megint megy az érzékenyítés, a szubjektív szempontok behozatala, a megértésre, a toleranciára hivatkozás. A deviancia normálissá mosása. A téma fokozatos "társadalmasítása". Az áldozatkultusz felépítése - már persze ahol valójában a pedofil az áldozat.

Hát nem. A gyermek az áldozat. A pedofil az elkövető, a gusztustalan bűnös, a deviáns. A pedofília pedig büntetendő.

El a kezekkel a gyerekektől!
Védjük meg a normalitást!
Vegyük vissza a világunkat!

Ps.: Holnap folytatjuk a rendhagyó "sajtószemlét".

A tárgyalt cikk itt érhető el:
https://hvg.hu/velemeny/20190908_Revesz_Folhaborodas_helyett

 

Forrás: Alapjogokért Központ

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux