Ugrás a tartalomra
x
""

6 év börtönt kaphat a fiatal orosz LMBT-aktivista

Az elmúlt hetekben több ezer orosz nő töltött fel olyan fotókat és rajzokat az Instagramra, melyeken valamilyen formában a testiségükre utaltak. A fotók és rajzok időnként hol szimbolikusan, hol nyíltabban, hol viccesen-játékosan, hol teljesen komolyan szólnak arról, hogy a testük elsősorban nem egy szexualizált tárgy, és ideje lenne annak, hogy erről a társadalom is így gondolkodjon. 

A feltöltési kampány az elmúlt hónapokban egyre látványosabbá váló tiltakozás újabb eleme volt, a résztvevők ugyanis így akartak kiállni a börtönnel fenyegetett Julia Cvetkova mellett. 

Julia Cvetkova orosz feminista és LMBT-aktivista, jelenleg hat év börtön fenyegeti, mert az orosz közösségi oldalon, a VKontakte-n létrehozott egy Vagina Monológok nevű csoportot, ahova aztán a tagok többek között női nemi szervekről készített rajzokat töltöttek fel. Azzal a céllal, hogy megmutassák, a vaginák bizony a legkülönfélébb formában és méretben létezhetnek, ezért aztán senkinek nem kell szégyent éreznie a sajátja miatt, és hogy itt lenne az ideje a női nemi szervhez és a menstruációhoz kapcsolódó különféle stigmák felszámolásának. 

A csoportnak alig több mint 300 tagja volt, és mint kiderült, egy közismert orosz homofób jelentette fel a rendőrségen. A hatóság pedig nem volt rest, kilenc rendőr kutatta át Cvetkova lakását és munkahelyét, hogy az utolsó rajzlapig mindent megvizsgáljanak. Végül pedig megszületett a vádemelés is: a 27 éves nőt pornográfia terjesztésével vádolták meg, az ügy miatt hónapokat kellett házi őrizetben töltenie. Cvetkova szerint végül azért a pornós vádat vetették be ellene, mert annak jóval súlyosabb a büntetési tétele, ráadásul jobban el is lehet adni a közvélemény előtt. 

Cvetkova Oroszország távol-keleti részén, a Moszkvától közel 9000 ezer kilométerre fekvő Komszomolszk-na-Amure városában él, ügye mára azonban országos jelentőségű lett, az elmúlt hónapokban egymást érték a mellette kiálló tiltakozások az egész országban.

Jelen állás szerint július közepén születhet majd ítélet, így addig még több tüntetésre is sor kerülhet, még ha a koronavírus-járvány miatt hagyományos tüntetéseket most nem is nagyon lehet szervezni, ezért is terjednek a különféle online tiltakozási formák. Június végén azért voltak, akik élőben is tüntettek, országszerte mintegy ötszázan, és közülük 40 embert őrizetbe is vettek Moszkvában és Szentpéterváron. A résztvevők közül egy valakit 20 napnyi elzárásra ítéltek, míg a többiek pénzbírságot kaptak. 

„Látom, hogy sok ember, aki nem fél kifejezni a véleményét, az utcákra megy, és a nyilvánosság előtt támogatja a feminista és az LMBT-mozgalmakat. Látom, hogy a nők hangját egyre többen és többen hallják meg” – nyilatkozta az ítéletére váró Cvetkova a Moscow Times újságírójának.

A tüntetések a Cvetkova elleni eljárás mellett persze általában az oroszországi helyzetről is szóltak: az országban törvénnyel tiltják a „homoszexualitás propagandáját”, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem lehet azonos nemű emberek közötti párkapcsolatokat megjeleníteni a nyilvánosság előtt egy hatósági fellépés kockáztatása nélkül. A múlt héten pedig, amikor többek között Vlagyimir Putyin elnöki tevékenységének meghosszabbításáról szavazhattak az oroszok egy alkotmánymódosító népszavazáson, egyben az is eldőlt, hogy az alkotmányba beleírják, házasság csak férfi és nő között lehetséges. 

A Moscow Times cikke szerint Cvetkova sokak szemében annak a szimbóluma lett, hogy hogyan vezethet a szólásszabadság elfojtásához az, ahogy az orosz hatalom a „hagyományos családi értékek” védelmére hivatkozva kezdett el szabályokat hozni. Nem véletlenül tekintik nagyon sokan Cvetkovát politikai fogolynak: orosz és nemzetközi jogvédő szervezetek is követelték már a szabadon engedését, a vádak elejtését követelő petíciót pedig több mint 230 ezren írták alá.

Persze nem csak támogató hangok vannak: Cvetkova elmondása szerint amióta elindították ellene az eljárásokat, ő és anyja rendszeresen zaklatásoknak volt kitéve, több alkalommal halálos fenyegetéseket is kaptak. Nem is ez az egyetlen eljárás ellene, szabálysértési eljárásokban korábban már többször pénzbírságokra ítélték, mivel az eljáró hatóságok szerint a testpozitivitást és a szexuális identitások elfogadását hirdető rajzaival megsértette az orosz törvényeket. 

A rajz, amiért 50 ezer rubelre büntették 2019 decemberében

A nemzetközi jogvédő szervezet, a Human Rights Watch oroszországi képviselője, Anasztaszija Zlobina szerint azért támadják ennyire könyörtelenül Cvetkovát, mert Oroszország egy nagyon távoli városában képviseli a feminista és LMTB-ügyeket, és ott már mindössze ennyivel is ellenzékiként és szabad gondolkodóként tudott kitűnni. 

Az Egyesült Államokban élő Nicole Garneau segített megszervezni a nemzetközi kampányt Cvetkova mellett, ő arról beszélt a lapnak, hogy szerinte az orosz hatalomnak jól jönnek a hasonló sztorik, mert ezzel tudják elterelni sok ember figyelmét azokról a súlyos küzdelmekről, melyek az átlagos orosz emberek mindennapjait jellemzik. 

Cvetkova ügye lassan ütötte át az orosz nyilvánosság ingerküszöbét, de mostanra ez egyértelműen megtörtént: június 27-én ötven független oldal, blog, civil szervezet honlapja, illetve híres emberek közösségi oldala sötétült el, hogy így követeljék az aktivista elleni vádak azonnali ejtését, míg a Pussy Riot-tag Nagyezsda Tolokonnyikova kilenc órán át tartó felolvasó maratont szervezett, hogy így hívja fel a figyelmet Cvetkova helyzetére. 

És a Moscow Times szerint a tüntetéseknek lehetett is némi hatása: ezen a héten az orosz emberijogi ombudsman, Tatyana Monomahova közölte, hogy személyesen fogja áttekinteni Cvetkova ügyét. Ez persze egyáltalán nem jelenti, hogy Cvetkova megússza a börtönt, és ha tényleg letöltendő börtönbüntetésre ítélik, annak komoly hatása lehet a teljes orosz feminista közösség életére is. 

Cvetkova elmondása szerint számára mindenesetre erőt ad, hogy látja miatta zajló a tüntetéseket: „Ez mind reményt ad, hogy ebben az országban nem minden olyan rossz, mint ahogy a nehezebb napokon látszik” – mondta még el a lapnak. 

 

444.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux