Ugrás a tartalomra
x
""

Egységes áldozatvédelmet akar az EB, és odapörköl a homofób tagállamoknak

Nem csak egyenlő jogokat, de egyenlő jogérvényesítést is követel az Európai Bizottság a bűncselekmények áldozatainak.
Új, az áldozatok jogairól szóló uniós stratégiát fogadott el kedden az Európai Bizottság, hogy a bűncselekmények áldozatai teljes mértékben érvényesíthessék jogaikat, függetlenül attól, hogy az Európai Unió melyik tagállamában történt a bűneset - írja az MTI. 

Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos sajtótájékoztatóján elmondta, az EU egyben az egyenlő jogérvényesülés szövetsége is, és célja az, hogy biztosítsa az bűncselekmények áldozatai számára a szükséges támogatást és védelmet, továbbá az igazságszolgáltatáshoz történő, megkülönböztetéstől mentes hozzáférést. 

Egy év, 15 millió áldozat az EU-ban

Vera Jourova európai értékekért és átláthatóságért felelős biztos szerint az EU-nak már létezik egy olyan szilárd szabályozási rendszere, amely garantálja az áldozatok jogait, de ennek tagállami érvényesülése - a gyakorlatban - még hagy kívánnivalót maga után. Felhívta a figyelmet, hogy

2017-ben mintegy 15 millió ember vált súlyos bűncselekmény, például emberölés, pedofília vagy emberrablás áldozatává az Európai Unióban.

Ahol a járvány csak ürügy volt az uszításhoz

Hozzátette, hogy a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett rendelkezések következtében felerősödtek a nemi alapú erőszakhoz, az LMBTI (leszbikus, meleg, biszexuális, transz- és interszexuális) személyek iránti gyűlölethez, illetve a rasszizmushoz kapcsolódó bűncselekmények. Megjegyzése üzenet lehet a magyar kormánynak is, ami a koronavírus-járvány miatt kapott rendkívüli felhatalmazással (vissza)élve, örökre rögzítette a születési nemet az anyakönyvi nyilvántartásban – ezzel sok transzneműnek napi nehézségeket okozva.
Jourova emlékeztetett arra is, hogy jelenleg 21 tagország ellen folyik kötelezettségszegési eljárás ilyen ügyekben.

"Mozgósítanunk kell a tagállamokat az áldozatok jogaira vonatkozó uniós szabályok maradéktalan végrehajtása érdekében, kifogások és kompromisszumok nélkül" – fogalmazott.

Védett házakban várnák az üldözötteket

A stratégia lényegi eleme az érvényben lévő szabályok felülvizsgálata, amelyre vonatkozólag a bizottság 2022-ig szigorítási javaslatokat fog előterjeszteni. A cselekvésterv továbbá meg kívánja erősíteni, és hatékonyabbá tenni az áldozatokkal való kommunikációt, és biztonságosabb környezetet kíván biztosítani számukra a bűncselekmények bejelentéséhez. További célja, hogy javítsa a legkiszolgáltatottabb áldozatok fizikai védelmét, a gyermekek, illetve családok, és az LMBTI személyek számára tagállamokban kialakított befogadó otthonokkal, védett házakkal.   

 

nepszava.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux