Ugrás a tartalomra
x

Mostantól nem rúghatnak ki senkit Amerikában azért, mert meleg vagy transznemű

A legfelsőbb bíróság ítélete szerint a szövetségi törvények tiltják a szexuális orientáción alapuló megkülönböztetést.

Azok a munkáltatók, akik azért rúgnak ki egy alkalmazottat, mert az meleg vagy transznemű, jogsértést követnek el –  döntött az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága a BBC beszámolója szerint. A kétharmados többséggel hozott ítélet szerint a szövetségi törvények nem csak a nemi alapú megkülönböztetést tiltják, de a szexuális orientáción alapulót is. A bírák elutasították azt az érvelést, hogy a törvényalkotók nem ezzel a szándékkal hozták meg a szóban forgó munkahelyi megkülönböztetés elleni, 1964-es polgári jogi törvényt.

Az ügy, amiben ítélet született, tavaly októberben került a bírák elé. Előzménye három, egymástól független ügy, melyekben az érintetteket elmondásuk szerint szexuális orientációjuk vagy társadalmi nemük miatt rúgták ki munkahelyükről.

A döntés mérföldkőnek számít az LMBTQ emberek elismerésért és egyenlőségért folytatott küzdelmében –  emeli ki az Abc News. Mutatja ezt, hogy a legfelsőbb bíróság honlapjáról rövid idő alatt annyian próbálták letölteni a 170 oldalas indoklást, hogy túlterhelték annak internetes oldalát.

Magyarországon a kormánypártok májusban megszavazták azt a salátatörvényt, aminek 33-as paragrafusa elvette a nemváltoztatás jogi elismertetésének lehetőségét.

 

hvg.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux