„Majdnem életveszélyes állapotba kerültem, mert az orvos nem akart ellátni”
„Decemberben foggyulladással mentem be az egyik budapesti klinikára, a HIV-specialista orvos nem rendelt, ezért vittem egy igazolást arról, hogy nem vagyok fertőző. A kórházban viszont a doktor nem látott el az igazolás ellenére sem, a nővér pedig felírta a kartonomra, hogy HIV-pozitív vagyok, így nyíltan, beleegyezésem nélkül, bárki hozzáférhetett ehhez az infóhoz. Másnap vissza kellett mennem, mert ekkor már az arcom,torkom és nyakam is bedagadt és légzési nehézségeim voltak. Újra elküldtek. A következő nap az új fogorvos, habár el akart küldeni a sürgősségi osztályra a légzési nehézségek miatt, mégis elvállalta az operációt, félve hogy a másik kórház sem fog kezelni a státuszom miatt, és a beavatkozást már nem lehetett tovább tolni. Majdnem életveszélyes állapotba kerültem a diszkrimináció miatt” - meséli a 444-nek egy HIV-pozitív férfi.
Ez a történet egyáltalán nem ritka azok a történetek között, amikről a HIV-vel élők számolnak be, amikor a diszkriminációról kérdezik őket. A HIV-ről a mai napig rengeteg a tévhit, nem csak a civilek, de az egészségügyben dolgozók körében is, ezek a tévhitek pedig sorra szülik a diszkriminációs helyzeteket. Pedig a HIV már régóta nem olyan veszélyes és halálos, mint 30 évvel ezelőtt volt, csak erről már nem kommunikálnak az emberek felé az állami szervek, mert a kormány homofóbiája miatt a HIV is lekerült a napirendről.
Harminc évvel ezelőtti tévhitek vannak
Apli Erika, a Háttér Társaság HIV/AIDS programvezetője és Dombos Tamás, a Háttér Társaság ügyvivője szerint ma még mindig olyan tévhitek élnek az emberek fejében, hogy a HIV egyenlő az AIDS-el, és csak a melegek kaphatják el, akik aztán bele is halnak a betegségbe. Ez azonban inkább a 30 évvel ezelőtti tudást tükrözi, mintsem a mai helyzetét a HIV-vel élőknek.
Dombos szerint még mindig kevesen tudják, hogy a fertőzés nem terjed érintéssel, csak vér és valamilyen testnedv útján, jellemzően szexuális együttlét során. De ha valakit gyógyszerrel kezelnek, akkor annyira le tud csökkenni a vírusszám a hordozóban, hogy még szexuális úton sem tud fertőzni.
A másik nagy tévhit, hogy az emberek ma már nagyon ritkán halnak bele a fertőzésbe, ugyanis gyógyszerrel rendkívül jól kordában tartható. A halálozási arány azoknál nagyobb, akiknél már egy nagyon előrehaladott stádiumban veszik észre a betegséget, mert az érintett személy nem ment el szűrésre. Ők az AIDS-esek, ami a HIV betegség végstádiuma, amikor az immunrendszer már annyira le van gyengülve, hogy teljesen elveszti az ellenállóképességét.
Az pedig sosem volt igaz, hogy csak a melegek élnek HIV-vel, bár tény, hogy a magyarországi ismert fertőzöttek 75 százalékát teszik ki, de heterok is ki vannak téve a kockázatnak.
Ezekből a tévhitekből, tudatlanságból aztán rengeteg diszkriminációs helyzet adódik, ahol a HIV-vel élőket méltánytalanul kezelik.
A Háttér Társaság 2019-es HIV felmérése szerint 176 HIV-vel élőből 53 százalékukat érte diszkrimináció, 45 százalékuk stigmatizáló közegről számolt be, és mindössze két százalékuk nem tapasztalta egyiket sem.A diszkrimináció legnagyobb tere pedig nem más, mint maga az egészségügy, ahol a legtöbb tudásnak kellene lennie erről a betegségről. Ráadásul ez az a terület, ahol a HIV-vel élők nem mindig hallgathatják el a betegségüket, hogy elkerüljék a megkülönböztetést, míg például a munkahelyen vagy baráti körben igen.
Az orvosok tudatlanságából fakad a diszkrimináció
„Lassan tíz éve volt egy vastagbél-perforációm, bevittek a sebészetre az Üllői úton. Nem akartak ellátni, mert hogy HIV-fertőzés. Négy órája voltam ott egy perforációval. A legtöbb ember két-három óra után kezd kinyiffanni. Az orvosok azon vitatkoztak, hogy megműtsenek-e vagy átdobjanak-e az Istvánba. Egy rezidens doktornő kiállt mellettem, hogy nem vagyok szállítható, és ott kell megműteni, meg is műtöttek. Másnap friss sebbel átvittek a Lászlóba” - mondja egy 40 éves férfi a Háttér Társaság HIV-kutatásában.
Magyarországon összesen négy kórház van, ahol hivatalosan ellátják a HIV-pozitív embereket, Budapesten, Pécsen, Debrecenben és Miskolcon. (2014-ig csak Budapesten volt a Szent László Kórházban HIV specifikus rendelés.) Ez összesen nagyjából 6-8 HIV specialista orvost jelent az egész országban.
Az egészségügyben való diszkriminációnak a dolgozók részéről számtalan formája lehet, lehet például csak egy rossz megjegyzés, a higiéniára való nagyon megalázó odafigyelés, indokolatlan elkülönítés a többi betegtől, vagy nem ritkán a kezelés megtagadása.
A TASZ Jelenti blogon egy olyan történetről lehet olvasni, ahol az üzemorvos arrébb állt, amikor kiderült, hogy a páciense HIV-vel él. A legutolsó ilyen eset pedig, ami beérkezett a Háttér Társasághoz, az volt, amikor vérvételen az orvos odasúgta az ápolónak, hogy vegyen kesztyűt, mert HIV-pozitív az, akitől vért vesz, mindezt a páciens füle hallatára. Pedig az orvosi protokoll szerint minden beteget potenciális fertőzöttként kell kezelni, és a HIV-vel élők egy vizsgálatnál egyáltalán nem igényelnek speciális bánásmódot.
Az ilyen esetek és a diszkriminációtól való félelem miatt a HIV-vel élők nem igazán szeretik bevallani az egészségügyi ellátásuk során, hogy fertőzöttek.
A kutatás szerint a megkérdezettek fele szokta elmondani. Dombos szerint ez nem feltétlen probléma, mert vannak olyan beavatkozások, ahol nem indokolt, de van, ahol nagyon is számít, például a műtéteknél. A műtéteknél egyrészt a fertőzés veszélye miatt, másrészt pedig a gyógyszerek beállítása miatt kell tudnia a orvosoknak, hogy HIV-pozitív a betegük.
„Pedig az egészségügynek kellene a leginkább felkészültnek lennie a témában és helyén tudni kezelni ezt a betegséget, és mégis ott diszkriminálnak a legjobban. A pácienseknek pedig ott kellene a leginkább elmondani, hogy a kezelést úgy állítsák be, hogy belevegyék a körülményeket” - mondja Apli Erika.
De nem csak a betegek titkolóznak, vannak olyan szakorvosok, akik titkolják, hogy ellátnak HIV-pozitívakat, mert attól félnek, hogy többet nem járnának hozzájuk a betegeik.
Pedig a fertőzés akár gyógyszer segítségével is megelőzhető, ugyanis az orvosok ingyen juthatnak hozzá a PEP készítményekhez, ami egy sérülést követő potenciális fertőzés esetén megakadályozza a vírus beépülését a szervezetbe. Csakhogy erről nagyon kevés orvos tud.
„HIV-vel élőt ellátni az egy félelem az orvosok részéről. Ez azért van, mert a vezető, szemlélet-meghatározó pozícióban lévő orvosok az 50-es éveikben vannak, és nem hallottak semmit a HIV-ről a tanulmányaik során, mert akkor még nem tanították, vagy amit hallottak az az, hogy a HIV egyenlő a hallállal, és ez kialakít egy irracionális félelmet”
Korábban az élvonalban voltunk a HIV-intézkedéseknek
„Volt egy olyan ügyünk, hogy véradásra ment egy kis faluban két leszbikus nő, akik egy pár voltak. Amikor az egyik nő elmondta, hogy a párja ott ül a másik szobában és leszbikus kapcsolatban élnek, akkor az orvos felháborodott, berontott a másik terembe és azonnal kitépte a tűt a másik leszbikus nő kezéből, miközben kiabált. Pedig a leszbikus nők adhatnak vért, mert sokkal kevésbé vannak kitéve a HIV-nek” - meséli Dombos.
Az ilyen jellegű tudatlanság annak is köszönhető, hogy a Fidesz hatalomra kerülése után gyakorlatilag megszűnt a kommunikáció a HIV-ről, mert túlzottan kapcsolódott a melegséghez.
A 80-as évek végén és a 90-es évek elején még országos közvéleménykutatást tartottak a HIV-ről, hogy kiderüljön, a lakosság mit tud erről a betegségről. Ez volt az az időszak, amikor Magyarország a világ élvonalában volt a HIV-rendelkezések körében, kezdve a véradásnál való mintavétel bevezetésével, segítőszervezetek, segélyezések jöttek létre, bevezették az anonim szűrést. Az akkori intézkedéseknek is köszönhető az, hogy a HIV Magyarországon nem tudott úgy igazán elterjedni.
„Az akkori pártvezetés egyszerűen érzékenyebb volt erre, vannak erről legendák, hogy azért, mert a pártvezetésben voltak melegek, akik féltek. Mindig volt a költségvetésben egy elkülönített összeg HIV/AIDS prevencióra, de aztán 2010-ben jött a második Orbán-kormány, és kijelentették, hogy ők semmilyen meleg témájú dologhoz nem hajlandók a nevüket adni” - mondja Dombos.
A prevenció és tájékoztatás hiányán túl az egészségügyi rendszerünk felépítéséből is fakadhat az orvosok, ápolók tudatlansága. A magyar egészségügyi ellátásban nagyon elkülönülnek az orvostudományi ágak, ezért a nem HIV-specifikus orvosok úgy érezhetik, hogy nekik nem szükséges tudást összeszedniük a HIV-ről, mert velük majd az arra szakosodott orvos foglalkozik. Míg Nyugat-Európában, például Franciaországban nem egy centralizált helyen kezelik a HIV-betegeket, hanem a háziorvosokhoz tartoznak, ők írják fel nekik a gyógyszereket.
De a HIV-ről nem csak az orvosoknak lenne jó kellő tudást adni, hanem a prevenció, a szűrések, a tájékoztatás az egész társadalomra nézve fontos. Mert nem véletlen az, hogy a kutatásban megkérdezett HIV-vel élőknek 71 százaléka nem vállalja fel a betegségét a munkahelyen sem a diszkriminációtól tartva.
