Ugrás a tartalomra
x

Meghalt Larry Kramer, az egyik legismertebb AIDS-ellenes aktivista

84 éves korában meghalt Larry Kramer amerikai író, számos forgatókönyv és dráma szerzője, valamint az egyik legnagyobb hatású melegjogi aktivista, az AIDS elleni küzdelem egyik legfontosabb alakja. Kramer szerda reggel vesztette életét manhattani otthonában, halálát tüdőgyulladás okozta, közölte férje, David Webster a New York Timesszal.
1935-ben Laurence David Kramer néven született Connecticut államban. Pályája elején elsősorban forgatókönyvíróként volt ismert, olyan filmek kötőnek a nevéhez, mint Ken Russell 1969-ben bemutatott "Szerelmes asszonyok"-ja, amelyet D. H. Lawrence azonos című regénye alapján írt, és amelyért aztán Oscar-díjra jelölték; illetve "A Kék Hold völgye" című musical 1973-ból.

A Szerelmes asszonyokban a két férfi főszereplő, Oliver Reed és Alan Bates meztelen birkózási jelenete a filmtörténet leghíresebb jeleneteinek egyike, Glenda Jackson pedig az első színésznő volt, aki Oscar-díjat kapott egy olyan szerep eljátszásáért, amelyhez meztelen jelenetek is tartoztak.
Larry Kramer szerezte a javarészt önéletrajzi ihletésű, 'The Normal Hear"t című darabot, amely a nyolcvanas évek New Yorkjának AIDS-robbanását mutatta be. Ebből 2014-ben aztán (azonos címmel; magyarul: Igaz szívvel)  két Emmy-díjas tévéfilm készült, a Spotlightból ismert Mark Ruffalo főszereplésével.

A nyolcvanas években társalapítója volt a Gay Men’s Health Crisis és az Act Up nevű szervezeteknek, mindkettőben a HIV-fertőzések számának visszaszorításán dolgozott, erélyes felszólalásai jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy az Egyesült Államok komolyan vegye a problémát – ő maga is sok barátját veszítette el a betegség miatt.
"Egy óriást vesztettünk el, aki harcosként állt ki a melegek jogai mellett. Dühére nagy szükség volt azokban az időkben, amikor az amerikai kormány tudomást sem vett a meleg férfiak AIDS-haláleseteiről" – írta Instagram-profilján közzétett megemlékezésében Elton John.

 

www.index-hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux