Ugrás a tartalomra
x

A DNS-teszt elárulja, ki született melegnek

Tudósok szerint 70 százalékos pontossággal működik az a DNS-teszt, amely elárulja, hogy homoszexuális-e az alany. Állítólag már a méhben kiszűrhető, ki fog később saját neméhez vonzódni.

A szakemberek már hosszú ideje tudják, hogy biológiai alapja van a szexualitásunknak, így talán nem is túl meglepő, hogy bizonyos gének elárulják, mi a helyzet. Brit tudósok szerint léteznek olyan DNS-hez kapcsolódó molekulasémák, amelyek megmutatják, homoszexuális-e az alany, egyelőre azonban még csak felnőtteken tesztelték a módszert, így nem tudni, működne-e gyerekek esetében is.

A tudósok csaknem 500 ikerpárt kérdeztek arról, hogy férfiakhoz vagy nőkhöz vonzódnak-e, továbbá hány szexuális partnerük volt eddig. Ezután arról faggatták őket, hogy mennyire illeszkedtek gyerekként a nemük szerint elvárt szerepekhez, illetve fiúkkal vagy lányokkal játszottak-e szívesebben.

Az egypetéjű és kétpetéjű ikrek válaszait összevetve Dr. Tuck Ngun, a Los Angeles-i University of California munkatársa a következőket mondta: “Legjobb tudásunk szerint úgy néz ki, hogy molekuláris markerektől függ a szexuális orientáció, ezért van az, hogy az egypetéjű ikrek szinte mindig egyforma szexuális orientációval rendelkeznek.”

A King’s College London munkatársai azt is megállapították, hogy a fiús lányoknak - függetlenül attól, hogy hetero- vagy homoszexuálisak-e - felnőttként több szexuális partnerük lesz, így ez a fiús gén sosem hal ki.

 

(Címlapfotó: Coyle Twins)
Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux