Ugrás a tartalomra
x
""

A női kollégákéhoz csökkentették a fizetését a férfinak, mert kiderült, meleg

Igen, ez sajnos megtörtént és 2019-ben történt meg.

Az NBC News írta meg Wesley Wernecke történetét, akinek főnökei úgy döntöttek, csökkentik a fizetését a női kollégákénak szintjére, miután kiderült, hogy meleg. Eleve az is fail, hogy nem alapján határozzák meg a fizetést, mintha a nők kevesebbet érnének vagy dolgoznának, az meg még inkább, hogy azért, mert valaki meleg, egyből a nőkhöz kell hasonlítani. A menő rendezvényszervező cég, az Eventique (amelynek ügyfelei közt ott van a Nike, a Twitter és az Amazon is) korábbi alkalmazottja a héten nyújtott be diszkriminációs panaszt, miután főnöke, a vezérigazgató Henry Liron David kirúgta azzal az indokkal, hogy a fizetése sokkal magasabb volt, mint más nőknek az irodában.

Wernecke ügyvédje, Anthony Consiglio emailben azt írta az NBC-nek, ügyfelét személyesen David vette fel, hogy senior producer legyen, de amint megtudta, hogy meleg, elkezdte kizárni a feladatokból. David ügyvédje, Gena Zaiderman azt mondta, az állítások nem igazak és alaptalanok.

Wesley Wernecke

Wernecke idén júniusban kezdett el dolgozni a cégnél, kollégái pedig többször megjegyzést tettek a „lányos” eljegyzési gyűrűjére. Amikor egyikük megkérdezte, hogy a feleségének is hasonló gyűrűje van, azt válaszolta, hogy igen, de amúgy Evannek hívják. A dolgok itt kezdtek eszkalálódni, a férfit nem hívták be a meetingekre, a céges eseményekre. Ez kihatott a férfi mentális állapotára, emiatt pedig pszichiáterhez kellett fordulnia – életében először.

A Redditen is körbefutott a cikk, ott azt kérdezte egy kommentelő, hogy vajon a leszbikus nők fizetését a férfiakéhoz igazítják-e.

24.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux