Ugrás a tartalomra
x

A Netflix homoszexuális propagandát folytat

Legalábbis a török kormánylap szerint, ami  homoszexuális propagandával vádolja a Netflix-et. 

Törökország megszigorította az internetes műsorszórás szabályozását, lehetővé téve egyebek mellett a Netflix hatósági ellenőrzését – jelentette a BirGün török ellenzéki napilap a csütörtökön megjelent hivatalos közlönyre hivatkozva.

Az előírás szerint a török médiahatóság, a Rádió és Televízió Legfelsőbb Tanácsa (RTÜK) engedélye nélkül például a Netflix, továbbá a török puhutv vagy a BluTV sem folytathat streamingszolgáltatást. A szabályozás értelmében az érintett külföldi cégeknek leányvállalatot kell alapítaniuk és adót kell fizetniük Törökországban.

A Netflix közleményben reagált a török lépésre. Hangsúlyozták: szorosan tartják magukat az előíráshoz, Törökország számukra nagyon fontos piac, ezért továbbra is biztosítani akarják előfizetőiknek a kényelmes hozzáférést a tartalmakhoz.

Faruk Bildirici, a legfőbb török ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) egyik médiahatósági delegáltja a BirGünnek nyilatkozva azt mondta: helytelen ellenőrizni vagy korlátozni ezeket a tartalmakat, ha az emberek saját belátásuk szerint pénzt adnak érte.

Ilhan Tasci, a CHP egy másik RTÜK-delegáltja a T24 török hírportálnak úgy fogalmazott, hogy a szabad műsorszórás területének tekintett internetes műsorszórás is a jelenlegi elnyomó rendszerbe olvad. „Jönnek a napok, amikor majd a Netflix-tartalmakat is kisípolják” – hangoztatta. Többmilliárd videót képtelenség ellenőrizni, ezért a beérkező panaszok alapján fognak eljárni a hatóságok – mutatott rá, hozzátéve, hogy miután a bejelentések forrása sejthető, a mozgástér akkora lesz, amekkorát a kormányzat meghatároz. Tasci véleménye szerint a szabályozás tele van homályos részekkel.

A BirGün a csütörtöki hírről szóló beszámolójában rávilágított: az iszlamista-konzervatív török kormánypárthoz közelállók úgy látják, hogy az internet megrontja az erkölcsüket. A Yeni Akit török kormányközeli napilap csütörtökön azt írta, hogy a Netflix homoszexuális propagandát folytat.

A Sözcü legfőbb török ellenzéki újság úgy tudja, hogy a szigorítás következtében a török médiahatóság akadályozhatja a hozzáférést adott internetes sorozatok kifogásolt epizódjaihoz.

A török parlament még 2018 márciusában szavazta meg azt a törvényt, amely az internetes műsorszórást az RTÜK ellenőrzése alá vonta. A jogszabály értelmében az a médiaszolgáltató, amely a tartalmait interneten keresztül is vagy kizárólag csak az interneten keresztül akarja közvetíteni, az RTÜK-től köteles engedélyt kérni. Ugyanezt az eljárást kell követnie azon felületek üzemeltetőinek is, amelyek szeretnék átvenni az engedélyezett műsorszolgáltatók adásait.

A török hatóságok a korábbi években több internetes közösségi oldal, köztük a Facebook, a Twitter és a YouTube blokkolását is elrendelték már. A Wikipédia 2017 áprilisa óta nem elérhető az országban.

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux