Ugrás a tartalomra
x

Jake Gyllenhaal szerint híres meleg filmszerepe újradefiniálta a karrierjét

Jake Gyllenhaal egy amerikai műsornak, a Sunday Todaynek adott interjút, mely bár még nem került adásba, egy rövidke előzetesét már közzétették, amiben a színész a Túl a barátságonról és filmbéli kollégájáról, Heath Ledgerről beszél.

Mint az valószínűleg tudja, a 2005-ös, Oscdar-díjas Túl a barátságonban Heath Ledger és Jake Gyllenhaal  egy szerelmespárt alakított. Utóbbi színész elismerően nyilatkozott  elhunyt kollégájáról, aki sosem űzött viccet homoszexuális karaktereikből. 

"Láttam, hogy az emberek hogyan viccelődtek vagy kritizáltak a filmbéli mondataimért. Azt szerettem, Heath-ben, hogy ő sosem poénkodott ezzel. (...) Ha valaki viccelődni akart a történettel vagy bármivel a filmmel kapcsolatban, ő azt mondta, ne tegye, ez a szerelemről szól"

- nyilatkozta Jake Gyllenhaal. 

A színész azt is elmondta, hogy amikor megkapta a szerepet, azt sem tudta, mihez kezdjen vele, nagyon kellett fókuszálnia és figyelnie, hogy sikeresen formálja meg a karakterét. 

"Ez a kis film, amit csináltunk, nagyon sokat jelentett nekünk, de ez már nemcsak a miénk, hanem mindenkiét. A világé. Rengeteg ajtót nyitott meg, csodálatos volt. Másképp definiálta a karrierem, mint az eddigi filmjeim"

- tette hozzá. 

Az előzetest ide kattintva tudja megnézni. 

 

velvet.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux