Ugrás a tartalomra
x

Tarlós pozsonyi kollégája beszédet mond a szlovák pride-on

A szlovák főváros főpolgármestere és az ember jogi ombudsman is támogatja a hétvégi szivárványos menetet – írta az ujszo.com.

Matúš Vallo, Pozsony főpolgármesterének támogatása nem csak elméleti. A politikus közleményében azt írta a pride-ról: „Idén is részt veszek rajta, és beszédet is mondok. Ezzel semmiképpen sem csökkentem a család mint téma súlyát és fontosságát, de abban a helyzetben, amikor a kisebbségeknek egyre több verbális és non-verbális támadással kell szembesülniük, szükségét érzem kiállni mellettük, és támogatni azokat, akik a társadalmunkban jogosan érezhetik veszélyben magukat”.

Az ujszo.com arról is írt, hogy a Szlovák Nemzeti Párt bírálta az ombudsmant a szivárványos menet támogatása miatt - a Most-Híd magyar-szlovák vegyespárt viszont kiállt Mária Patakyová mellett. Az ombudsman a videóban egy nemzetközi szabványt említ, mely szerint a magánélethez és a családi élethez való jog védelméhez hozzátartozik a homoszexuálisok jogainak tiszteletben tartása is.

„Úgy vélem, ma már ahelyett, hogy azt kérdeznénk, kellenek-e olyan jogi eszközök, amelyek garantálják az azonos nemű párok méltóságteljes élethez való jogát, inkább azt kell megkérdeznünk, hogy milyen konkrét lépéseket tehetünk ennek érdekében” – mondta Patakyová.

Az ombudsman idén harmadszor lép fel a szivárványos meneten, és ezúttal is jelképes szolidaritást vállal a felvonulókkal azáltal, hogy az ombudsmani iroda ablakából kilógatnak egy szivárványos zászlót – írja az ujszo.com.

 

hvg.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux