Ugrás a tartalomra
x
""

A homoszexualitás normális, a homofób nácik degeneráltak

Budaházyék ismét „meleglobbitól” rettegnek.

A „meleglobbi” lényegében a neonácik által kitalált fogalom, amit mindenre ráhúznak, ami az LMBT mozgalommal kapcsolatos, és nem fér bele az ő kis degenerált, ultrakeresztény világképükbe. Azt hiszik, hogy melegek próbálnak meleggé tenni embereket, pedig már 20 éve is idiótának számítottak azok, akik azt hitték, a homoszexualitás valamilyen betegség vagy elkapható fertőzés vagy átmeneti állapot. A probléma pont az, hogy a Budaházy-féle fasiszták agyát túl sok kereszténylobbi érte, és kevés józan felvilágosítás a homoszexuális embertársainkról.

Pont a Budaházy-féle konzervatív idióták tehetnek arról, hogy a homoszexuális közösséget nem ismerheti meg kulturált, szakszerű és átfogó módon a nagyközönség, hanem egyrészt a hollywoodi baromságokra vannak utalva, valamint a szélsőséges, konzervatív jobboldal által terjesztett marhaságokra.

Amíg a társadalom jó része nem ismeri ezt a jelenséget, ezért fél tőle, vagy éppen a félelem és a tájékozatlanság miatt undorodik is, vagy egy jó része a jobboldali politikai agymosás miatt gyűlöl is és erőszakot is követ el; amíg a világban vannak országok, ahol embereket ezrét bebörtönöznek és kivégeznek, akkor igenis szükség van az olyan iskolai felvilágosító kampányokra, amilyet most pont a jobboldali idióták támadtak be olyan pólókat viselve, amelyeken a normális felirat volt.

Jól hallották, látták, olvasták: A terrorizmusért első fokon elítélt Budaházy György „normális” feliratú pólóban demonstrált!!!

Forrás: A Mi Időnk

A homoszexualitás az állatvilágban is megtalálható, több száz fajban leírták már, a homofóbiát pedig csak egyetlen egyben. Nem a homoszexualitás természetellenes, hanem az, amit a náci homofóbok képviselnek. Nem a homoszexualitás méltatlan az emberi nemhez, hanem a gyűlölet, különösképp, ha az egyben politikai jellegű és egy kis számú, gyenge kisebbség ellen irányul. Nem a homoszexuális embertársaink degeneráltak, hanem azok a nácik, akik a saját bűneikre bűnbakokat keresnek, akik a saját közösségeik összetartására propagandisztikus ellenségképet keresnek.

A homoszexuális emberek és közösségek semmiféle veszélyt nem jelentenek a társadalomra, ellentétben azokkal a nácikkal, akik ellenségei a munkások szerveződésének, és akik történelmi küldetése a tőkés rendszer fenntartása akkor, amikor már demokratikus módszerekkel azt képtelenség fenntartani.

Civilizált társadalmakban a meleg párok házasodhatnak és gyermeket fogadhatnak örökbe, ahol sokkal jobb sorsuk lesz, mint intézetekben. Számos tudományos kutatás bizonyította, hogy a meleg párok által nevelt gyermekek semmivel sem teljesítenek rosszabbul, mint a férfi-nő családmodellben neveltek. Csupán egyetlen probléma fordul elő a meleg párok gyermekeinél: hogy néha szembesülhetnek a homofób idióták inzultusaival.

Márpedig az ominózus rendezvény ellen tüntető szervezetek pont ilyen antidemokratikusak, szélsőségesen rasszisták, soviniszták és legfőképpen nem normálisak.

A Mi Időnk

Borítófotó: Time / Getty

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux