Ugrás a tartalomra
x

A Fülöp-szigeteki elnök azt mondta, hogy ő korábban meleg volt, de meggyógyult

A meredek megnyilvánulásairól ismert Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök azt nyilatkozta, hogy ő korábban homoszexuális volt, de aztán „meggyógyult”. Az elnök Tokióban, a helyi fülöp-szigeteki diaszpórával való találkozón nyilatkozta ezt, azzal vádolva meg politikai ellenfelét, Antonio Trillanes szenátort, hogy meleg. Duterte elmondása szerint az első feleségével való házassága alatt ő is érezte, hogy egy „kicsit meleg”. Azt állítja, hogy akkor gyógyult meg, amikor megismerte jelenlegi partnerét.

„Újra férfi lettem. Azt hiszem, a szép asszonyok gyógyítottak meg. Azután gyűlöltem azokat a férfiakat, akik jól néztek ki. Most a szép nőket szeretem”- nyilatkozta. 

Az elnök hírhedt homofob és szexista megnyilvánulásai miatt, és többször leszögezte, hogy nem támogatja az azonos neműek házasságát, és az soha nem lesz legális az országában. Duterte egyébként előszeretettel oszt meg történeteket a múltjából. Nemrégiben egy egy gimnáziumban tartott beszédet, ahol bevallotta, hogy tinédzserként kétszer is szexuálisan molesztálta a házuknál szolgáló szobalányt. 

 

transindex.ro

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux