Ugrás a tartalomra
x

Melegszex kivágva! Az ott egy más világ...

Kivágták a szexjeleneteket az Elton John brit rockzenész életéről készült, Rocketman című film orosz változatából - közölte híroldalán a csütörtöki moszkvai sajtóvetítésén részt vevő újságírókra hivatkozva pénteken a Dozsgy ellenzéki tévécsatorna.

A beszámolók szerint az alkotásból Oroszországban egyebek között kiollózták az Elton John filmbeli megszemélyesítője, Taron Egerton és a menedzserét, John Reidet alakító Richard Madden 40 másodperces ágyjelenetét.

Ezt egyébként az amerikai Paramount stúdió is kihagyatta volna Dexter Fletcher rendezővel az alacsonyabb korhatár-besorolás érdekében, ám

Elton John ragaszkodott hozzá, hogy az életével kapcsolatban mindent bemutassanak.

Az orosz verzióból a kábítószer- és alkoholfogyasztást ábrázoló jelenetek mellett kimaradt a melegszex összes ábrázolása, sőt a végefőcímből kihagyták azt a közlést is, hogy Elton John melegházasságot kötött és gyerekeket nevel. Anton Dolin filmkritikus a közösségi médiában azt írta, hogy a filmből eltávolított ötpercnyi anyag "nagyon fontos" az eredeti művészi koncepció szempontjából. 

Az orosz kulturális minisztérium sajtóosztálya az Interfax hírügynökséggel közölte, hogy a tárca nem kérte a jelenetek kivágását. A Cannes-ban bemutatott film oroszországi forgalmazója, a Central Partnership az Iszkussztvo Kino (Filmművészet) folyóirat online kiadását arról tájékoztatta, hogy a "változtatásokkal" a filmet az orosz jogszabályi környezettel akarták összhangba hozni.

 

civishir.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux