Ugrás a tartalomra
x

Bűncselekmény marad Kenyában az azonos neműek közötti szex

Továbbra is bűncselekménynek minősül Kenyában az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat létesítése – döntött a kelet-afrikai ország legfelsőbb bírósága.

A három bíróból álló testület egyhangúlag elutasította azokat a petíciókat, amikben kérvényezték a homoszexualitás büntethetőségének feloldását.

A kezdeményezők szerint alkotmányellenes bűncselekménynek minősíteni két azonos nemű felnőtt kölcsönös beleegyezésen alapuló kapcsolatát, mert az alapvető jogokat sért. De a legfelsőbb bíróság úgy ítélte meg, hogy a kifogásolt jogszabályrészletek nem sértik az alkotmányt.

A kenyai homoszexuális közösség remélte, hogy a legfelsőbb bíróság esetleg történelmet ír, és eltörli az azonos neműek kapcsolatának kriminalizálását, ami akár a hasonló gyakorlatot követő több afrikai országot is ugyanerre ösztönözhetné. A helyi melegjogi aktivisták fellebbezni készülnek.

A kenyai törvények értelmében 14 éves börtönbüntetéssel sújtható az, akit homoszexuális kapcsolat létesítése miatt elítélnek.

A nairobi székhelyű, Nemzeti Meleg és Leszbikus Emberi Jogi Bizottság nevű szervezet szerint a régi gyarmati időkből származó jogszabályok miatt a kenyai homoszexuális közösség erőszakos támadásoknak, zsarolásnak, zaklatásnak és kínzásnak van kitéve. A kriminalizáló törvények emberek életét teszik tönkre, és ezeknek nincs helyük egy demokratikus kenyai társadalomban – közölte a szervezet a bírósági határozat közzététele után.

Jogvédők szerint a világon kb. 70 országban számít bűncselekménynek az azonos neműek közötti kapcsolat, ezek között van 33 afrikai ország.

Uhuru Kenyatta kenyai államfő tavaly azt nyilatkozta a CNN-nek: a melegjogoknak „nincs nagy jelentősége” az országában, és az azonos nemű kapcsolatok kriminalizálását a lakosság „99 százaléka” támogatja.

 

 (MTI)

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux