Ugrás a tartalomra
x

Leszavazta a román kormány a bejegyzett élettársi kapcsolatot

Többek közt azzal indokolták a döntést, hogy pénzbe kerülne özvegyi nyugdíjat fizetni melegeknek is.

Elutasításra javasolta a bukaresti szociálliberális kormány azt a két törvénytervezetet, amelyek a különböző és azonos nemű párok számára is lehetővé tették volna, hogy közjegyző, illetve anyakönyvvezető előtt tett nyilatkozattal jegyezzék be hivatalosan élettársi kapcsolatukat - közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség. A kormány negatív véleményezésében azt állítja, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatokról nincs kötelező uniós szabályozás és ilyenként

"irreleváns", hogy az unió 28 tagállama közül 22-ben létezik erre vonatkozó jogszabály és 13 uniós ország az azonos nemű párok házasságkötését is lehetővé teszi.

A bukaresti kabinet szerint a román törvényhozás világossá tette már Románia hozzáállását a "családi kapcsolatok" kérdéséhez, amikor olyan polgári törvénykövet (ptk.) fogadott el, amely - hasonlóan Magyarország Alaptörvényéhez - a különböző nemű párok közötti házasságot tekinti az egyedüli hivatalosan is elismert együttélési formának.

A kormány szerint a két törvénykezdeményezést már csak azért sem lehet támogatni, mert nem pontosítják azoknak a többletkiadásoknak a forrásait, amelyeket elfogadásuk jelentene - egyebek mellett az özvegyi nyugdíj kiterjesztése miatt - a társadalombiztosítási rendszer számára.

Március elején a kétkamarás román parlament szenátusában a szociáldemokrata többség ugyancsak elutasította az élettársi kapcsolatok hivatalossá tételéről szóló törvényjavaslatokat. Ezek egyikét ellenzéki törvényhozók egy csoportja, a másikat pedig a kisebbik, liberális kormánypárt, az ALDE egyik képviselője és egy független képviselő terjesztette a parlament elé.

A törvényjavaslatokról a képviselőház hozza meg a végső döntést.

Az élettársi szerződés témája egy meghiúsult alkotmánymódosítási kezdeményezés kapcsán került előtérbe Romániában. Tavaly októberben a férfi és nő házasságán alapuló családfogalom alkotmányba iktatásáról tartottak népszavazást Romániában, amely az alacsony részvétel miatt érvénytelenül zárult. A melegházasság legalizálásának alkotmányos ellehetetlenítését célzó polgári kezdeményezés a ptk. előírásait emelte volna az alaptörvénybe.

Románia 2011-ben elfogadott polgári törvénykönyve tiltja az azonos neműek házasságát, és nem ismeri el a román vagy más állampolgárok külföldön kötött élettársi szerződéseit sem, függetlenül attól, hogy azokat azonos vagy különböző nemű személyek jegyezték-e be.

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux