Ugrás a tartalomra
x

Megkövezéssel büntetnék a homoszexuálisokat

Kegyetlennek nevezte az Amnesty International emberi jogi szervezet szerdai közleményében az iszlám törvénykezésen alapuló brunei büntető törvénykönyv új kiegészítéseit, amelyek megkövezéssel szankcionálnák a homoszexuális kapcsolatot és kézlevágással a lopást.

A szervezet felszólította a brunei kormányt, hogy azonnal állítsa le a rendelkezések életbe léptetésére tett előkészületeket.

– Az ilyen kegyetlen, embertelen büntetések törvényessé tétele önmagában is borzasztó. Néhány potenciális bűncselekményt egyáltalán nem is kellene annak tekinteni, beleértve a két azonos nemű felnőtt ember közti kölcsönös beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatot – jelentette ki Rachel Chhoa-Howard, az AI brunei irodájának egyik munkatársa.

A brunei főügyészség interneten is megtalálható közleménye szerint az új büntetésekről szóló kiegészítések, amelyek gyerekekre is vonatkoznának, április 3-án lépnek életbe. 

A brunei szultán 2014-ben vezette be az iszlám törvénykezés, a saría rendelkezéseit az ország jogrendjébe, hogy erősítse a vallás befolyását az apró olajmonarchiában. A mostani kiegészítéseket az államügyészség értesítése szerint ugyancsak az ország vallási ügyekért felelős minisztériumával együttműködve dolgozták ki, a szultán pedig jóváhagyta őket.

Az olajban gazdag délkelet-ázsiai ország régóta ismert konzervatív vallási törvényeiről, amelyek a többi közt tiltják az alkohol árusítását is.

Emberi jogi szervezetek régóta bírálnak több iszlám országot, ahol a saría értelmében a büntetések gyerekeket is sújthatnak.

Az iszlám vallás leggyakoribb értelmezése szerint ugyanis ők a szexuális érettség korába lépve jogi értelemben is felnőtté válnak. Vallástudósok többsége ezt a kort fiúknál nagyjából tizenöt, kislányoknál kilenc évre teszi.

https://buyiglikesfast.com/buy-instagram-likes/

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux