Ugrás a tartalomra
x

Jobban teljesítenek az iskolában az azonos nemű párok által nevelt gyerekek

Magyarországon és világszerte is sok vitát vált ki az azonos nemű párok gyereknevelése, illetve maga a lehetőség, hogy gyerekeket fogadhassanak örökbe. Az ellenzők szerint egy gyerek akkor fejlődik egészségesen, ha apa és anya neveli, ugyanakkor eddig nem voltak igazán jó adataink arról, hogy milyen azonos nemű szülőkkel felnőni. A Leuveni Katolikus Egyetem kutatói most az összes holland gyerek vizsgálatával változtattak ezen a helyzeten. Eredményeik azt mutatják, hogy az azonos nemű párok által nevelt gyerekek jobban teljesítenek az iskolában, mint a különböző nemű párok gyerekei. 

Az utóbbi években egyre több országban vált elfogadottá az azonos nemű párok házassága. 16 európai országban házasodhatnak az azonos nemű párok, 11 európai országban, így Magyarországon is bejegyzett kapcsolatban élhetnek. Ugyanakkor még mindig nem készült meggyőző tudományos elemzés arról, mennyire üdvös, ha gyerekeket is nevelhetnek, fogadhatnak örökbe. Az azonos nemű párok szülővé válásának ellenzőivel szembenállók gyakran hangsúlyozzák, nincs bizonyíték arra, hogy rosszabb lenne egy azonos nemű pár gyermekeként felnőni – utóbbi egyébként az Amerikai Pszichológiai Társaság álláspontja is. 

Közgazdászként még annyit érdemes hozzátenni a dologhoz, hogy hasonló közpolitikai dilemmákban gyakorta merül fel egy fontos, gyakran homályban maradó kérdés, tudniillik hogy mi is a „tényellentétes”, azaz mi az alternatíva. Például elképzelhető, hogy valamennyivel rosszabb egy meleg pár, mint egy heteroszexuális pár gyerekeként felnőni, de ha az állami gondozás az összehasonlítási alap, már nem biztos, hogy megállnak az ellenzők érvei

Az igazán jó adatok viszont eddig hiányoztak ebből a vitából. Voltak olyan kutatások, amelyek arra jutottak, hogy nem rosszabb az azonos nemű párok által felnevelt gyerekek sorsa, de olyanok is, amelyek arra jutottak, hogy igenis vannak különbségek. Ezeknek a tanulmányoknak legalább négy gyenge pontjuk van. 

A cikk folytatását elolvashatod a qubit.hu oldalán. 

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux