Ugrás a tartalomra
x

Egyszer kicsúszott a rendőrök markából a torontói meleg sorozatgyilkos

Amióta elkezdődtek a bírósági meghallgatások, sorban derülnek ki a részletek a kanadai sorozatgyilkos, Bruce McArthur tetteiről. Az ősz hajú, barátságos mosolyú kertész nyolc ember meggyilkolását ismerte el, áldozatai a torontói meleg közösségből kerültek ki. A férfi, mielőtt feldarabolta és virágládákba rejtette volna, gyakran pózokba rendezte haláluk után az áldozatait, szőrmekabátot terített rájuk, leborotválta őket, majd fotókat készített, amiket aztán akkurátusan mappákba rendezve őrizgetett. Az ő ügyével párhuzamosan egy rendőrt is bíróság elé állítanak: rajta múlhatott, hogy McArthurt nem állították meg sokkal korábban.

A torontói LMBTQ-közösség tagjai éveken át azt hitték, hogy egy gyilkos vadászik rájuk. Igazuk volt

 

– kezdte drámai mondatpárral a beszédét az ügyész, Michael Cantlon az ontariói bíróságon hétfőn. Itt indultak el a héten a meghallgatások a sorozatgyilkos Bruce McArthur ügyében, abban az ügyben, amelynek sokak szerint legfelháborítóbb aspektusa, hogy a rendőrség éveken át eredménytelenül kínlódott az egymást érő eltűnéses esetekkel, és még egy hónappal McArthur letartóztatása előtt is azzal nyugtatgatta a város meleg közösségét: nincs bizonyíték rá, hogy sorozatgyilkos szedné közöttük az áldozatait. A feleségétől évekkel ezelőtt elvált, saját melegségét nehezen, de végül elfogadó McArthur mostanra bevallotta, hogy nyolc embert meggyilkolt  2010 és 2017 között Torontóban. 

Az ügyben egyfajta gyorsított eljárás folyik, ezt McArthur döntése tette lehetővé. A 67 éves férfi a múlt héten ismerte el a bűnösségét, a meghallgatások várhatóan három napig tartanak. Az ügyész szerint "némi megbánásra" enged következtetni, hogy McArthur belement a gyors ügymenetbe, és hogy együttműködött a hatóságokkal. Így az áldozatok családtagjainak, barátainak nem kell még tovább várniuk ítéletre, lezárásra.

A régi fényképein megnyerően mosolygó, kecskeszakállas, ősz hajú, zömök McArthur, akinek külsejére jellemző, hogy 2017 karácsonya előtt télapóskodott egy bevásárlóközpontban, a kanadai sajtó szerint eléggé megváltozott a letartóztatása óta eltelt egy évben: a bíróságon ösztövérnek tűnt, haját és arcszőrzetét leborotválta. Meredten nézett maga elé, amikor az általa sem vitatott tényeket ismertette az ügyész.

Kötél, szőrme, szivar

Az első gyilkosságát 2010 szeptemberében követte el. Az áldozat a 40 éves Skandaraj Navaratnam volt, akit a barátai Skandának hívtak, aki a sorozatgyilkos célpontjainak többségéhez hasonlóan bevándorló volt Kanadában, és meleg, mint a többiek is valamennyien. McArthurnak évekre visszanyúló viszonya volt Navaratnammal, de ebből a szempontból nem voltak egyformák az áldozatok: akadtak hárman olyanok is, akiknek a nevét sem tudta a gyilkos. Volt, akivel az utcán ismerkedett össze, volt, akivel online társkeresőn, más dolgozott neki egy ideig. A kertész-tájépítész McArthur a holttesteket feldarabolta és virágosládákba rejtette az egyik olyan telken, ahol dolgozott.

A legtöbb áldozattal szex ürügyén maradt kettesben, a helyszín többnyire McArthur hálószobája volt, ahonnan a férfi letartóztatása után előkerült egy táska, benne kötél, sebészeti kesztyű, ragasztószalag. A nyolcből hat gyilkosság szexuális töltetű volt: az áldozatokat megkötözte és szexuálisan bántalmazta a gyilkos. Öt esetben McArthur pózokba rendezgette az élettelen testet, és fotókat készített. Újra és újra ugyanazokat a beállításokat ismételte, a meztelen holttestet gyakran megborotválta, szivart adott az áldozat szájába, szőrmekabátot terített rá vagy szőrmekalapot adott rá. A gyilkos eszközt, a kötelet jellemzően a helyén hagyta.

 

Itt még nincs vége, a folytatást elolvashatod az index.hu oldalán. 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux