Ugrás a tartalomra
x

Szólíts a neveden – Finnországban egy gimnázium minden tanulója megnézi a filmet

Új módszerrel próbálják elősegíteni a toleranciát egy finn városban

Kokkola város tanácsa úgy döntött, mindent megtesznek a tolerancia és az elfogadás érdekében, így arra kötelezték a helyi gimnáziumot, hogy nézessenek meg a diákokkal egy romantikus filmet. Nem egy átlagos filmről van azonban szó, hanem egy olyanról, ami egy 17 éves fiú és egy 24 éves fiatal férfi szerelméről, illetve szexuális kapcsolatáról szól.

A 2017-es, Szólíts a neveden című film egy 17 éves fiú, Elio és apja egyik tanítványa, a doktori disszertációján dolgozó fiatal férfi, Oliver szerelmét mutatja be a nyolcvanas évek Olaszországában. Luca Guadagnino filmje a legtöbb országban a testi szerelmet bemutató jelenetek miatt csak 16 éven felülieknek ajánlott.

Az egyenlőség és tolerancia elősegítése érdekében a 16-18 éves korosztályban lévő diákokkal nézetik majd meg a filmet. Aki nem akart elmenni a moziba, annak egy a szexuális kisebbségekről szóló esszét kellett írnia, aki pedig hiányzott a mozilátogatásról, annak tíz eurót kellett fizetnie.

A város középiskolájának igazgatója szerint ez rendjén van, az iskola ugyanis fizetett a mozijegyekért, és így járnak el akkor is, amikor az osztályokat színházba viszik.

Persze volt, akiket felháborított az alkotás. „A film témája a pedofília határát súrolja, mivel egy kiskorú fiú és egy felnőtt férfi szerelméről szól" – mondta az egyik felháborodott diák.

A Szólíts a neveden világszerte hatalmas sikert aratott. Tavaly több kategóriában is Oscar díjra jelölték, s egy szobrocskát el is nyert a film.

Forrás: hirado.hu és 888.hu

szol

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux