Ugrás a tartalomra
x
""

Egy transznemű férfi szült Új-Zélandon

A transzmaszkulin Scout Barbour-Evans egy lánynak adott életet. December 22-én jelentette be a twitteren: „Ide nézzetek, mit hozott a Mikulás!”

„Egy hete született meg. Tökéletes, és szerelmes vagyok belé, de még csiszolódunk, így nem igazán fogadunk látogatókat vagy sok telefonhívást.” Evans spermadonor segítségével esett teherbe pár hónappal az után, hogy mindkét emlőjét eltávolították.

Az újdonsült apuka diák még, az Otago Polytech-en tanul, és két éve, 21 évesen indult a szigetország déli részén lévő Dunedin város polgármesteri címéért. Elmondta, otthon adott életet a lányának, és „már nagyon váruk őt”. Elég sokára, tízórák kínlódás után lett meg a pici, amit Barbour-Evans így irt le: „Elég varázslatos volt, de a testem durván megszenvedte. Még ha kórházi szülést szerettem is volna, mem tudtam megoldani, hogy odajussak.”

Már nagyon rég szeretett volna kisbabát. Erről korábban így beszélt:

„Már nagyon pici korom óta kétségbeesetten vágytam egy gyerekre, és tudtam, azért is sikerült, mert annyira régen akartam.”

Az apa mindemellett szoptatni fogja kislányát, és múlt hónapban mesélt arról, hogy nemi átalakulását és a terhességet kicsit bonyolult összeegyeztetni.

Ezzel az ünnepi képpel jelentette be Scout Barbour-Evans a nagy hírt

„Mivel nem volt szabad annyi tesztoszteront bevinnem a szervezetembe, szorongtam, nem tudtam aludni, és az első trimeszterem alatt olyan négyórás pánikrohamok törtek rám, de ez normalizálódott, és lenyugodtam, amikor a testem hozzászokott az új helyzethez.” - magyarázta.

Barbour-Evans-t gyereke „apának” fogja szólítani, és ő nem gendersemlegesként (vagy agenderként) tekint kislányára.

„Nem szeretem, hogy gendersemlegesként definiálják a nemem. És a gyerekemet sem akarom kitenni ennek.”

Most már meg kell szoknunk, hogy lassan minden évben újabb és újabb akadály hárul el a transznemű férfiak előtt, így ők is szülők lehetnek. Fizikailag és kulturálisan. 2017-ben a 30 éves Kaci Sullivan történelmet írt azzal, hogy átalakulása előtt is és után is gyereket szült. Ő az első a világon! Először – még az átalakulása előtt – 2011-ben szült.

Szintén tavaly volt az első bejegyzett születés transznemű férfi által Nagy-Britanniában. A 23 éves Scott Parker április 29-én adott életet Sara nevű lányának. Kevesebb, mint két hónapra rá született meg a 21 éves Hayden Cross Trinity nevű kislánya

(PinkNews)

 

Lancois

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux