Ugrás a tartalomra
x

Rock Hudson egyik exe sírt, amikor megtudta, az AIDS-ben elhunyt színész őt tartotta igaz szerelmének

Lee Garlington már nem tudott a szemébe nézni, és megköszönni neki.

A mozi meleg csillagai című sorozatunkban mi is írtunk Rock Hudson és Lee Garlington szerelméről. A most 81 éves tőzsdeügynök, akivel Hudson a hatvanas években randizgatott, a napokan árulta el, amikor egy életrajzban felfedezte, a színész őt tartotta „élete igaz szerelmének”, leroskadt egy székre, és sírni kezdett. „Azt mondta [az életrajzban], az anyját és engem szeretett egyedül életében. Fogalmam sem volt, hogy ilyen sokat jelentek neki” – mondta el a People magazinnak.

Az a bizonyos életrajz

A legendás Hollywoodi színész, aki az 1950-es és ’60-as években volt pályája csúcsán, a nemzetközi sajtó címlapjára került 1985 júliusában, amikor három hónappal a halála előtt nyilvánosságra hozta: AIDS-es beteg. Így ő lett az AIDS-krízis egyik legismertebb áldozata, és Garlington szerint, a bejelentése indította el igazán, hogy komolyan vegyék a betegséget.

„Ez azért volt, mert olyan sokan szerették és rajongtak érte, és a beismerése nagyon sok ember viselkedését, magatartását megváltoztatta az AIDS-cel kapcsolatban. Óriási befolyással bírt, sokkal többel, mint amit valaha tudatosult benne”

Hudson három héttel azután halt meg, hogy a volt First Lady, Nancy Reagan elutasította kérését, hogy segítsen neki kijutni Párizsba, és kipróbálni egy ottani AIDS-kezelést. Akkor a betegség elleni küzdelem még nagyon gyerekcipőben járt.

Mondani sem kell, hogy Rock Hudson és Lee Garlington titokban randevúztak. El kellett rejtőzniük a külvilág szeme elől, mert nem maradhatott bizonyíték kettejük párkapcsolatáról.

Rock Hudson és Lee Garlington

„Nem készülhetett rólunk magánjellegű fotó, mert túl veszélyes volt. Csakis egymásról készítettünk képeket.” Elmagyarázta, Hudson – akinek életét most a Kszi, Simon (itt megnézheted) rendezője, Greg Berlani filmesíti meg – azt tanácsolta, hogy Lee csakis a hozzájuk legközelebb állóknak meséljen a románcról, egyébként titkolnia kell.

„Az ügynöke határozottan megtiltotta, hogy a fiújaival közös képet készítsenek, mert, ha az rossz kezekbe kerül, meggyanúsíthatják, hogy meleg” – mondta Garlington. Ez akkor is igaz volt, amikor Hudson filmes partnere, és a HIV/AIDS harc mellett kampányoló Elizabeth Taylor javaslatára egyszer a mexikói Puerto Vallartára mentek vakációzni.

Garlington fotója Hudsonról
Hudson fotója Garlingtonról

„Sétáltunk a part mentén, a fényképezőjével képeket készítettünk egymásról, és keresztül-kasul furikáztunk egy nyitott tetejű dzsipben… Épp úgy éltünk, mint két normális meleg férfi, akik szeretik egymást. Nem voltak lesifotósok, senki sem tudta, hogy ott vagyunk. Egész nyugodtan azok lehettünk, akik vagyunk."

Grlington sajnálja, hogy volt barátja nem élhette meg azt, amikor a társadalom már sokkal haladóbb és elfogadóbb. „Nem adatott meg neki az a lehetőség, hogy úgy élje az életét, ahogy igazán szerette volna, amikor nem kell bujkálni.”

„Ha harminc, vagy negyven évvel később születik, sokkal boldogabb életet élhetett volna… Ő volt a legkedvesebb ember, akivel valaha találkoztam.”

(PinkNews)

 

Lancois

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux