Ugrás a tartalomra
x
chris

Szivárványsztárok: Chris Salvatore

Szivárványsztárok c. sorozatunkban olyan ismert emberekről olvashattok, akik felvállalták másságukat. Vannak olyanok, akiket a mozivászonról ismerhetünk, másokat a kis képernyőről. Vannak, akik a zene révén váltak ismertté, vagy éppen sportteljesítményeiknek köszönve. A közös bennük az, hogy saját nemükhöz vonzódnak, s ezt nem is titkolják. A Szivárványsztárok a nagy sikerű „A mozi meleg csillagai” folytatása.

Christopher Louis Salvatore 1985. május 22-én született Richboro-ban, Pennsylvania államban, az Amerikai Egyesült Államokban. Színészként, énekesként, dalszerzőként és meleg jogi aktivistaként ismert. Másságát nyíltan vállalja.

Chris Salvatore zongorán és gitárszintetizátoron játszik pop, pop-rock és dance műfajokban. 15 évesen írta meg első dalát. 2009-ben kapott szerepet az „Eating Out 3: Ami csak beléd fér” című filmben, ekkor figyeltek fel rá. Szerepelt a sorozat 4. és 5. filmjeiben is. Azóta folyamatosan vannak kisebb-nagyobb szerepei. Játszott a BearCity3-ban is.

chris

2011-ben az AfterElton portál beválasztotta az 50 legismertebb homo- és biszexuális férfi híresség közé. A lista 41. helyére került.

2010-ben adta ki „Dirty Love” című dalát. Későbbi jelentősebb dalai: a „What You Do To Me” (2012) és a „Hurricane” (2012) című ballada. Salvatore szerepelt az MTV „Paris Hilton a My New BFF” című show-műsorában, de hallhatóak voltak az Eating Out 3-ban is. Szerepelt 2017-ban a Logo TV „Fire Island” c. reality sorozatában.

Chris Salvatore ismert melegjogi aktivista, támogatja a Gay American Heroes alapítványt. 2014. október 11-én, a Nemzetközi Előbújási Napon csatlakozva egy kampányhoz videóban mesélte el coming out-jának történetét arra buzdítva a melegeket, hogy vállalják fel nemi identitásukat.

Chris előbújós videója

A világsajtó arról is beszámolt, hogy a fiatal színész 2017-ben haláláig ápolta idős szomszédját. A furcsa páros azonnal összebarátkozott, amint megismerkedtek, s barátságuk négy évig, az idős asszony haláláig tartott.

Norma és Chris 2013-ban találkoztak, amikor a fiatal színész az idős lakberendező mellé költözött. Amikor az asszonyt rákkal diagnosztizálták, és az állapota egyre csak romlott, Chris elhatározta, hogy ahol csak tud, segíteni fog neki. Végül azt is felajánlotta az idős hölgynek, hogy költözzön be hozzá, így nem kellett az ápolóért fizetnie. Chris szerette volna, ha Norma utolsó napjai békében telnek.

chris

Chris és Norma

A különös „pár” már első találkozásuk után azonnal megértette egymást. Először csak messziről üdvözölték egymást, azonban Chris egy idő után úgy döntött, átkopogtat és bemutatkozik szomszédjának. Norma pezsgővel kínálta a fiút, és egy hosszú beszélgetést követően barátok lettek. Erre a napra Chris így emlékszik vissza:

„Amikor Norma fiatal volt, sok meleg barátja volt, és mivel én is az vagyok, egyből megtaláltuk a közös hangot; valahogy fontos volt neki, hogy újra ilyen kapcsolata van.”

chris

Chris és párja

Norma annyira megkedvelte a fiút, hogy a meg nem született unokájának nevezte, de a fiú élete is örökre megváltozott az első találkozás után. A fiú éppen egy nehéz szakításon volt túl, Norma pedig a betegségével és anyagi problémákkal küszködött, így volt mit megbeszélniük. Az asszony 43 évesen vált el, sosem volt gyereke, így nem volt családja sem, aki gondoskodhatott volna róla.

A barátságuk egyre szorosabb lett, Chris többször vitte Normát kezelésekre vagy egyéb ügyeit elintézni, közben pedig rendszeresen pezsgőztek és együtt vacsoráztak.

Forrás: Wikipedia, szertelekmagyarorszag.hu

chris

 

chris

 

chris

 

chris

 

chris

 

chris

 

chris

 

chris

 

chris

 

chris

A sorozat korábbi cikkei: 

Luke Macfarlane, Chris Salvatore 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux