Ugrás a tartalomra
x
""

A Premier Leage-nél sem ússzák meg a homofób megnyilvánulásokat

A Manchester United több, mint 43 ezer rosszindulatú megnyilvánulásban részesült, de az Arsenal és a Chelsea szurkolótábora sem homogén a szexuális hovatartozást illetően.

Mindez azt követően történt, hogy a legnagyobb brit futballcsapatok támogatásukról biztosították a Stonewall elnevezésű érdekvédelmi szervezet úgynevezett „szivárványszínű cipőfűző-kampányát”, amely az LMBTQI-sportolók elfogadásáért indult.  Mi is megírtuk, hogy erre a kiemelt fontosságú ügyre egy futballhétvégét szánnak, általában késő ősszel, vagy kora télen, és ekkor a Premier Leage-től az alacsonyabb osztályokig a legtöbb csapat igyekszik eleget tenni a szivárványszínek viselési hagyományainak. Ez egyfelől a cipőfűzőn, másfelől a szivárványos karszalagban nyilvánul meg.

Lényeges, hogy a legtöbben támogatják az akciót, hiszen egyfelől közeleg a karácsony és a szeretet, az elfogadás, a bajtársiasság, a csapatszellem a sportban különösen fontos, másfelől pedig, mi értelme ágálni, zúgolódni? Főleg a közösségi médiában voltak rosszindulatú ellenreakciók arctalan, szűklátókörű egyénektől. A The Guardian is írt erről.

Amint majd láthatjátok, a Manchester hivatalos Facebook oldalán sokan írtak „Mondj nemet az LMBT-re”; „Isten Ádámot és Évát teremtette, nem Ádámot és Lukaku-t” (játékos); „Gaychester United”, és hasonló megnyilvánulásokat, és hogy: „a futball egészséges sport. Az LMBT életmód a helyzetet egészségtelenné teszi”.

Kirsty Clarke, a Stonewall sportigazgatója elmondta: „Az idei kampány fő csapásvonala, hogy bátorságot adjon az embereknek, hogy támogatásukról biztosítsák az LMBTQI-közösség tagjait, és ennek látható jeleit adják – legyenek akár a pályán, vagy azon kívül. Lelkesítő volt a saját szememmel látni ezt a bajtársiasságot, különösen a közösségi oldalakon, ahol számtalan, nem meleg ember üzenetét olvashattuk, akik szóvá tették az ellenzőknél, a magatartásuk miért sportszerűtlen."

Az Arsenal szóvivője hozzátette: „Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy támogatjuk a Szivárvány Cipőfűző-kampányt, és nagyszerű dolog ily módon hirdetni az egyenlőséget a sportág összes szintjén. Mivel a Facebook az a felület, ahol ezek a vélemények megosztásra kerültek, felhívjuk mindent Arsenal szurkoló és mindenki figyelmét arra, jelentse az LMBT-ellenes reakciókat, ha meccsnapon ezek felkerülnének a hivatalos oldalunkra.”

(Attitude)

Lancois

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux