Ugrás a tartalomra
x
""

George H. W. Bush ellenezte az azonos neműek házasságát amíg…

Amíg fel nem kérték tanúnak.

A volt elnök, George H. W. Bush 94 éves korában hunyt el november 30-án. Idősebb Bush 41. elnökként szolgálta az Egyesült Államokat egy ciklus alatt (1989-1992), és sokszínű dokumentációt hagyott maga után az LMBTQI-jogokkal kapcsolatosan.

A Republikánus politikus Ronald Reagan felett diadalmaskodott, miután két cikluson át látta el az alelnöki posztot – az AIDS-krízis idején, az Államokban.

AIDS-tüntetők Reagan elnöksége idején, 1988-ban

A Reagan-kormányvezetést széles körben kritizálták a krízissel összefüggésben elnyújtott hallgatása és tétlensége miatt. Reagan nyilvánosan meg sem említette volna az „AIDS”-szót, ám 1985-ben kénytelen volt. Addigra több mint ötezer amerikai halt bele a betegségbe.

George H. W. Bush az AIDS-krízisről

Alelnökként Bush közröhej tárgya lett a 3. Nemzetközi AIDS Konferencián, Washingtonban, mint a HIV-szűrés meghatalmazott pártfogója.

Ekkorra Bush vált a Republikánus párt jelöltjévé 1988-ban; a HIV-járványról ülésező Elnöki Bizottság azt tanácsolta a Reagan-kormányzatnak: védje meg az AIDS-betegeket a diszkriminációtól – Bush helyeselte a tervet, viszont Reagan, elnöksége alatt, kudarcot vallott annak megvalósításában.

Ahogy az AIDS-betegek elleni stigma fokozódott, már elnökként végre kodifikálta az anti-diszkriminációt megcélzó rendeleteit – a jogrendszerbe 1990-ben került bele.

„Abban a percben, amikor támad a járvány, nem azokat vádoljuk, akik elszenvedői… Megpróbáljuk szeretni, odafigyelni rájuk, és kényelmet biztosítani számukra. Nem lövünk rájuk, nem lakoltatjuk ki őket, nem szüntetjük be a biztosításukat” – nyilatkozta a törvényalkotásról a The Washington Post-nak akkoriban.

Ugyancsak 1990-ben Bush aláírt egy Gyűlöletbűn-megelőzési törvényt: az első szövetségi törvénykezést, mely a „szexuális irányultságot” védett státuszúnak állította be. A törvény kötelezte az Igazságügyi minisztert, hogy adatokat gyűjtsön az áldozat bőrszíne, vallása, fogyatékossága, nemi irányultsága, vagy etnikuma miatt elkövetett bűncselekményekről – azonban részletezte: „az amerikai családi élet az amerikai társadalom alappillére”, és nem fog támogatni semmilyen szándékot, ami hirdeti vagy bátorítja a homoszexualitást.

George H. W. Bush az azonos nemű szövetségekről

Elnöksége idején Bush sosem említette a „meleg” szót, a 2014-es Emberi Jogi Kampányjelentés szerint. Jóllehet, az azonos neműek házasságának kérdése nem volt az LMBTQI-aktivisták fókuszában Bush elnöksége alatt, a The New York Times három éve arról cikkezett: hogy növelje előnyét 1988-as kampányában, Bush arról beszélt, „nem szeretném törvénybe iktatni a homoszexuális házasságokat”.

Elnöksége vége felé Bush éles kritikákat kapott az LMBTQI-jogok semmibe vételéért. Amikor meg kellett küzdenie a Republikánus elnökjelöltségért Reagan volt kommunikációs irodájának vezetőjével, Pat Buchanan-nel – aki azt AIDS-et „a természet melegek feletti bosszúnak” nevezte -, érezte a nyomást, így az emberi jogok tekintetében egy konzervatívabb posztot foglalt el, megvédve az úgynevezett „családi értékeket”.

Amikor 1992 júniusában interjút adott a The New York Times-nak – azelőtt, hogy novemberben a papírforma szerint vesztett a Demokrata jelölt Bill Clintonnal szemben – Bush nemtetszését fejezte ki, amikor szóba került az azonos nemű szülőség.

„Nem tudom elfogadni normális életvitelként, hogy két, azonos nemű ember szülő legyen. Nagyon sajnálom. Szerintem ez nem normális dolog.” – mondta.

Már nem kellett hozzá sok, hogy elveszítse LMBTQI-szavazóit. „A melegek Clintonért mozgósítanak, mivel jogaik napirendre kerültek”, olvashatták a szalagcímet a The Post egyik szeptemberi kiadásában, 1992-ben. „A meleg irányelvek közbeszéd tárgyai”, írta a The Times 1992 októberében.

2015-ben életrajzírójának, Jon Meacham-nek beszélt az azonos neműek egyesülésével kapcsolatos meglátásairól, és Bush felismerte: véleménye „megbuggyant” az évek során. „Személy szerint még mindig a hagyományos házasság híve vagyok.”

„De az embereknek azt kellene tenniük, amit meg akarnak tenni, diszkrimináció nélkül. Az embereknek joguk van a boldogsághoz. Felteszem, azt mondanád, megbuggyantam” – viccelődött.

Idősebb Bush aláírja azonos nemű barátai házassági papírjait 2013-ban

 

Bush véleménye 2013-ban változott meg látványosan, két évvel a Legfelsőbb Bíróság történelmi döntése előtt – miszerint azonos neműek is köthetnek házasságot. Ő és neje, Barbara Bush – aki ez év áprilisában hunyt el – részt vettek leszbikus barátaik esküvőjén, mint a két hivatalos tanú.  

(PinkNews)

 

Lancois

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux