Ugrás a tartalomra
x

Ferenc pápa: A divatos homoszexualitásnak nincs helye az egyházban

Ugyanis oly véleményen van: meleg papoknak „nincsen helyük” a klérusban.

Csütörtökön megjelent egy kivonatolt cikk a katolikus Awenire című olasz lapban, melyben magát a pápát idézik hosszasan. Ahogy írták: a meleg embereknek „nincsen helyük” a klérusban, és a homoszexualitás kérdése „aggasztja” őt. A téma tegnap pattant ki igazán.

Számos olasz hírportál közölt kivonatokat Ferenc pápa és a spanyol misszionárius Fernando Prado négyórás interjújából, ami nemsokára könyv formájában jelenik meg, melynek címe: A hivatás ereje. Felszentelt élet manapság lesz. A könyv számos témát érint, a katolikus egyházi szolgálatra vonatkozóan pedig nem kerüli ki a legelőnyösebb pozíciókban lévő személyek latolgatását sem, akik bekerülhetnek a klérusba.

A kivonatban olvasható, miszerint Prado szóba hozza a Szentatyának az utóbbi idők homoszexuális papjaival kapcsolatos tendenciáit. Ferenc pápa egyből kiteregette lapjait.

„Ez a kérdés olyasmi, amely aggaszt engem, mert talán néhány ponton nem a helyes módon cselekedtünk. Melegnek lenni egyfajta divat, amire a katolikus papok is fogékonyak lehetnek.

Majd, folytatván gondolatmenetét. így fogalmaz: „A homoszexualitás nagyon égető problémát jelent, amit diszkréten kellene kezelnünk már a kezdetektől fogva” – nyilván ezt azok felé nyilatkoztatta ki, akik papok szeretnének lenni a jövőben.

„Igényesnek kell lennünk. Olybá tűnik, a mi köreinkben divatos a homoszexualitás, és ez a fajta mentalitás – bizonyos módon – kihat az Egyház életére.”

Ferenc pápa fenntartja az általános vélekedést a homoszexualitásról

Hivatalosan a katolikus egyház elítéli a homoszexualitást, mivel az „tárgyiasított rendellenesség” és „lényegében betegség”.

Annak ellenére tartja fent e nézeteket, és gyakorol progresszív erőfitogtatást az Egyházon belül, hogy korábban támogatásáról biztosította, és magához ölelte az LMBTQI-katolikusokat.

Az már csak hab a tortán, hogy nem olyan rég derült ki véleménye az LMBTQI-gyerekekről („pszichológust nekik”), mostani kijelentésével végleg elásta magát. „A meleg papok kiátkozása (vagy kizárása – mindkettővel emberi életeket tesz tönkre) egy olyan kérdés, amit meg kell vitatni a klérusban.”

Emlékezetébe idézte, egyszer egy magas rangú vezető azt mondta neki: nyájában vannak „jóképességű, fiatal diákok, és már szakmailag tapasztalt plébánosok” – akik melegek voltak.

„Ő maga kételyét fejezte ki, és tőlem kérdezte, baj-e ez.” - mélázott Ferenc pápa, hozzátéve: ez a vallási vezető olyan véleményen volt, talán nem kéne ezt annyira komolyan venni, és hogy végtére is ez csak „egy lelkiállapot kivetítése”.

De Őeminenciája nem értett ezzel egyet, és elmondta Prado-nak, miszerint az egyházfi tévedett.

„Ez nem csupán egyfajta kivetülése a lelkiállapotnak. A felszentelt életben és a papi életben nincs helyes ilyen affekciónak. Ennek okáért, az Egyház felhívja azon emberek figyelmét, akiben gyökeret vert ez a tendencia, hogy nem fognak felvételt nyerni a lelkészségbe, és nem fogjuk megengedni, hogy felszenteljék őket. A lelkészi hivatás és a felszentelt státusz nem lesz életük része.”

Ferenc pápa korábban is kifejezte ellenvéleményét a melegek és a papi hivatás kapcsolatáról, hisz a zárt ajtók mögött zajlott Püspöki Konferencián, megfogalmazása szerint: „Kétlem, hogy támogatom, legjobb ha nem engedjük be őket.”

(PinkNews)

 

Lancois

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux