Ugrás a tartalomra
x

A szopófantom nem követett el bűncselekményt

Érkezett egy feljelentés szexuális erőszak miatt, de kiderült, nem történt bűncselekmény.

Nem követett el bűncselekményt az a kőbányai szopófantom néven elhíresült férfi, aki egy padon fekvő hajléktalant elégített ki augusztusban az egyik éjjel. Az esetet egy kőbányai térfigyelő kamera is rögzítette, ami valahogy a netre is felkerült.

A felvételen az látható, hogy egy hajléktalan férfi alszik egy padon, amikor feltűnik egy ázsiai származású férfi, aki először továbbmegy, aztán visszalép, majd letérdel a hajléktalan mellé és orálisan kielégíti.

Az eset után az Utcajogász tudomására jutott, hogy az erőszakot elkövető férfi ellen közerkölcs megsértése miatt indult eljárás, és hogy a térfigyelő kamera felvételének kiszivárgását is vizsgálja a rendőrség. A 24.hu most azt írja, mivel azzal senki nem foglalkozott, hogy egy védekezésre képtelennek tűnő emberrel lép aktusba a férfi, ezért feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen, szexuális erőszak miatt.

A portál megkérdezte a Fővárosi Főügyészséget, hogy lezárult-e már a nyomozás, és történt-e vádemelés, az alábbi választ kapták:

Az érdeklődött ügyben a Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség elutasította a feljelentést, mivel a rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható volt, hogy a szexuális cselekmény a másik fél egyértelmű és világos beleegyezésén alapult, ezáltal a cselekmény nem bűncselekmény.

A feljelentő panasszal élt a feljelentés elutasítása miatt. Ezt a Fővárosi Főügyészség elutasította.

 

hvg.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux