Ugrás a tartalomra
x

Két napig tart az azonos neműek házasságkötésének ellehetetlenítéséről szóló népszavazás Romániában

Rendkívüli kormányülésen hozott sürgősségi rendelet arról a bukaresti kabinet, hogy két napig tart majd Romániában a család meghatározásáról szóló, alkotmánymódosító népszavazás.

A határozat szerint október 6-7-én rendezik meg a referendumot arról, hogy családot "egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként" meghatározó szöveg kerüljön az alkotmányba. A jelenleg hatályos román alkotmányban "a házastársak önkéntes elhatározással létrehozott házassága" szerepel. A kétnapos voksolást azzal indokolta a kormány, hogy csak így van lehetősége mindenkinek a véleménynyilvánításra. Igaz, a szavazólapokon szövegszerűen nem lesz rajta a változtatást, csupán annyit kérdeznek majd, hogy

"egyet ért-e az alkotmánymódosító törvénnyel abban a formában, ahogy azt elfogadta a parlament?".

Viorica Dancila miniszterelnök szerint a család meghatározásáról kiírt referendum "nem irányul a szexuális kisebbségek ellen, ahogyan azt egyesek megpróbálják beállítani". Az alkotmánymódosítási kezdeményezés állítólag civil ügyként indult, de igen hamar beállt mögé a szociálliberális koalíció. Az ellenzék szerint csak azért bővítették kétnaposra a szavazást, nehogy érvénytelen legyen.

(MTI)

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux