Ugrás a tartalomra
x

A Szex és New York színésznője nem lesz New York kormányzója

A Szex és New York színésznőjeként is ismert (nyíltan leszbikusságát vállaló) Cynthia Nixon New York állam kormányzóválasztásán indult volna demokrata színekben a félidős választáson, azonban csütörtökön elvesztette az előválasztást Andrew Cuomóval szemben.

Courno a szavazatok 65 százalékát kapta meg, Nixon pedig 35 százalékot. A vereségről azt írta twitterén, hogy nem erre az eredményre számított, de nem szegte kedvét, mert már az indulásával sikerült átrendezni a politikai erőviszonyokat.

Nixon márciusban jelentette be az indulását, akkor arról beszélt, hogy New Yorkban született, nem is élt soha máshol, és itt is akarja fölnevelni a gyerekeit.

Viszont úgy látja, az egész államot cserben hagyták a vezetői, mert itt a legnagyobbak az egyenlőtlenségek, baj van az állami iskolákkal és a tömegközlekedéssel, az állami több városában pedig a gyerekek fele szegénységben él, miközben New Yorkban élnek a világ leggazdagabb emberei is.

Az Egyesült Államok novemberi félidős választásán minden korábbinál több nő indul.

 

index.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux