Ugrás a tartalomra
x

Eltörölte a homoszexualitást büntető törvényt az indiai legfelsőbb bíróság

Az indiai legfelsőbb bíróság egyhangúlag alkotmányellenesnek nyilvánította, és eltörölte a homoszexualitást büntető, csaknem másfél évszázada hozott törvényt – közölte csütörtökön a helyi média.

Történelmi jelentőségű bírósági döntésről van szó, tekintettel arra, hogy a törvény még a brit gyarmati uralom idején, 1862-ben lépett hatályba. Tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntette az azonos neműek szexuális kapcsolatát, még olyan esetben is, ha az nem nyilvános helyen, kölcsönös beleegyezéssel, felnőttek között jött létre. 

A jogszabály alapján ugyan csak nagyon kevés embert ítéltek tényleges börtönbüntetésre, öt ember mégis megtámadta a bíróság előtt a jogszabályt, azzal az indokkal, hogy félelemben élnek a rendőrségi zaklatások és üldöztetések miatt.

Az indiai legfelsőbb bíróság megállapította, hogy a büntetőtörvénykönyv 377. cikkét a hatóságok arra használták fel, hogy zaklassák és hátrányosan megkülönböztessék az ország meleg közösségének tagjait.

Nem lehet törvényellenesnek nyilvánítani egy olyan szexuális kapcsolatot, amely két felnőtt kölcsönös beleegyezésén alapul, legyen szó akár hetero- vagy homoszexuális párokról – szögezte le a testület ítéletében. Az indiai igazságszolgáltatás 2009-ben már hozott olyan döntést, amellyel bírálta a brit gyarmatosítás korából származó, a homoszexualitást tiltó és „természetellenesnek” nyilvánító jogszabályt. Akkor a delhi felsőbíróság hozott határozatot arról, hogy az azonos nemű felnőttek közötti, kölcsönös beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolat nem tekinthető bűncselekménynek, és a szóban forgó törvénycikk pedig alkotmányellenes.

A döntést azonban 2013-ban a legfelsőbb bíróság megsemmisítette, ami nagy csapás volt az indiai leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség számára. A legfelsőbb bírói testület három tagja akkoriban úgy foglalt állást, hogy a törvények módosítása vagy hatályon kívül helyezése a parlament dolga, de mivel a törvényhozás nem nyúlt hozzá a másfél évszázada érvényes jogszabályhoz, a kormány júliusban ismét a legfelsőbb bíróság elé utalta a kérdést.

Csütörtökön melegjogi aktivisták és a meleg közösség tagjai a legfelsőbb bíróság épülete előtt ünnepelték a döntést.Bár az utóbbi tíz évben valamelyest elfogadottabbá vált a homoszexualitás Indiában, elsősorban a nagyvárosokban, az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatokat továbbra is tabuként és szégyenfoltként kezelik a konzervatív ország nagyobb részén.

24.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux