Ugrás a tartalomra
x

A mozi meleg csillagai – 19. rész: Russell Tovey

Nincsenek kalandos előbújási sztorijai, nem szólnak történetek családi drámákról – egyszerűen csak tudni, hogy Russell Tovey meleg.  A fiatal angol színész szívesen vállal el meleg szerepeket, nem fél attól, hogy beskatulyázzák. Igyekszik minden karaktert a tőle telhetően legjobban megformálni. Tegyük is mindjárt hozzá: kiválóak az alakításai.

foto

Russell Tovey 1981. november 14.-én született Nagy-Britanniában (Billericay, Essex). Gyermekkorában még történelem tanárnak készült, de később színjátszásra adta a fejét. Első szerepét 1994-ben kapta, a „Mud” című sorozatban, innentől kezdve sok kisebb szerepet kapott, majd a rádiónál is dolgozott egy ideig. 18 éves volt, mikor szülei előtt felvállalta másságát.

foto

2007 tavaszán szerepet kapott a Rob Brydon rendezte „Annually Retentive” című sorozatban, ahol Bent, egy meleg producert kellett alakítania; majd szerepelt a 2009-es „Ki vagy, Doki?” karácsonyi különkiadásban, ahol felfigyeltek rá, és végül megkapta Georgoe szerepét „A vámpír, a vérfarkas és a szellem” című sorozatban, amiben vérfarkast kellett eljátszania. A sorozatnak köszönhetően sok felkérést kapott. 2012-ben Sir Arthur Conan Doyle legismertebb műve nyomán készült „Sherlock” krimisorozat, „A sátán kutyái” című epizódjában Lord Henry-t alakította.

foto

2014-ben aLookingcímű sorozat egyik főszerepében tűnik fel újra. Az HBO saját gyártású sorozata három, a harmincas éveiben járó, San Franciscóban élő homoszexuális barát kalandjait meséli el. A három férfi – Patrick, Augustín és Dom – a boldogságot és a szerelmet keresi a szexuálisan nyitott kultúrában. Russel Tovey karaktere, Kevin Matheson egy fiatal meleg üzletember, aki Patrickal kerül közelebbi kapcsolatba.

foto

 

foto

 

foto

Looking - Keresem, Jonathan Groff partnereként

Játékfilmjei közül kiemeljük a The Passcímű moziját, amely egy sikeres labdarúgó magánéletének a félrecsúszásáról szól. Pályafutása végén ugyanis ez egykor ünnepelt sztár azzal kénytelen szembesülni, hogy magára maradt, elsősorban azért, mert nem volt hajlandó felvállalnia másságát, pedig ott volt tőle egy karnyújtásnyira a boldogság.

foto

Ugyancsak meg kell említeni a BBC tavalyi sorozatát, amely szintén meleg témával foglalkozik, ez a „Queers”.

A Gay Times szeptemberi számának a címoldalán Russell Tovey látható. Beszélt a magazinnak arról, hogy hogyan látja, mennyire változott meg az utóbbi egy-két évtizedben a melegek élete. A legnagyobb változás szerinte az, hogy amikor két meleg ismerős találkozik egymással, gyakran felteszik a kérdést: „Mikor házasodsz? Vannak már gyerekek?” Ez hatalmas előrelépés, hisz a törvények már lehetővé teszik a melegek közti házasságot, illetve azt hogy gyermeket nevelhessenek.

foto

Ugyancsak hatalmas változás Russel szerint az is, hogy a meleg szórakozóhelyek ma már mindenki számára nyitottak.  „Kimentem a Soho-ba szombat este, mindig ott volt az a szabadság, amit melegként nagyon élveztem, és valahogy úgy éreztem, hogy ott már a melegek vannak kisebbségben” – meséli, de hozzá is teszi mindjárt, hogy ezt nem nagyon bánja.

foto

The Pass - az egyik jelenet

"Remélem, lassan elmúlik a meleg telefonos alkalmazások kora, s mindenki visszatér a bárokba és ott ismerkedik. Sokkal izgalmasabb, ha egy pub-ban vagy, és valaki szemezni kezd veled. Rámosolyoghatsz, odamehetsz hozzá, kezet rázhatsz vele. Ezerszer jobb, mintha az app-on átküldesz valakinek egy farok-fotót " – mondja a Gay Times-nak nyilatkozva Russell Tovey.

A színész azt is bevallja, hogy ő "nagyon, nagyon, nagyon puding". Hozzáteszi: "Nagyon tud ragaszkodni valakihez. Olyankor azt akarja, hogy csak azzal a személlyel legyen…”

Forrás: Wikipedia, Gay Times

foto

 

A sorozat további cikkei

Montgomery Clift James Dean Marlon Brando Rock Hudson Paul Newman Cary Grant Errol és Sean Flynn Tyrone Power Jr. Richard Chamberlain Alain Delon Rupert Everett John Travolta Tom Cruise Keanu Reeves Matt Bomer Wentworth Miller Patrick Swayze Xavier Dolan

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux