Ugrás a tartalomra
x

A Honvéd téri játszótéren bukott le az idős pedofil

Szexuális visszaélés gyanúja miatt indult nyomozás egy 71 éves férfi ellen Budapesten. K. János István szabadlábon van, és ha elolvassa a történetet, kiderül, hogy nem arról van szó, hogy a rendőrök egy bestiális pedofilt hagytak volna szabadlábon. A férfi évek óta járta Budapest játszótereit, derítették ki a rendőrök. A Zsaru magazinban közölt részletek szerint a férfi betegesen vonzódott a fiatal fiúkhoz, de nem találtak arra bizonyítékot, hogy bármelyik tíz év körüli fiúval szexuális kapcsolatot is létesített volna (ezt egyébként ebben a korban szexuális erőszaknak hívjuk). Az viszont kiderült, hogy volt, hogy elcsalt magával fiatal 12 év alatti fiúkat.

Az egyik vidéki kisfiút a Honvéd téri játszótérről azzal az indokkal hívta Csepelre, hogy szilvát fognak szedni, út közben viszont a fiút a szexuális érdeklődéséről és a nemi szervéről "faggatta", majd felajánlotta, hogy segít neki "pipilni". A 71 éves férfira azután csaptak le a rendőrök a IX. kerületi lakásában, hogy július 22-én, a Honvéd téri játszótéren a biztonsági őrnek feltűnt az öreg, aki 11-12 éves kisfiúkkal elegyedett szóba, és "megpróbálta őket magával csalni" - írja az index.hu.

Ezután a biztonsági őr elzavarta a férfit, de a kollégáival illetve az ott lévő szülőkkel beszélgetve kiderült, az öreg rendszeresen feltűnik Budapest különböző játszóterein. Az egyik kamasz le is fotózta, így tudták K.-t azonosítani.

A házkutatás során számos portrét találtak fiatal fiúkról, ezek mindegyike gyerekek fejéről készült, illetve találtak újságkivágásokat hirdetésekről, amelyekben általában fiatal, alulöltözött gyerekek voltak láthatók (például zuhanykabint, medencét reklámozva). Az is kiderült a házkutatás során, hogy a férfi paranoid, egy levélben például arról írt, hogy az 1980-as olimpián ügynökök követték a Szovjetunióba, illetve hogy megpróbálták lelőni, rálőttek, a vonatból ki akarták lökni. Találtak továbbá egy listát, amin a IX. kerület rendőrautóinak rendszámát gyűjtötte össze.

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux