Ugrás a tartalomra
x

Balról is kapnak kritikát a melegfelvonulások – a cseh Alt*Pride mozgalom

Miközben Magyarországon már a gender-tanulmányok egyetemi oktatását veszélyezteti a magyar kormány az állami iskolákban, Csehországban idén harmadik alkalommal szervezték meg a hivatalos “Prague Pride” alternatív válaszokat kínáló akcióját, az Alt*Pride fesztivált. A nemi identitás létezését el nem ismerő szélsőjobboldali-fasiszta tiltó politika mellett, Észak-Amerika után, Kelet-Európában is megjelent a jelenség és a rá épülő mozgalom baloldali, utcai kritikája.

Eltérően Oroszországtól – ahol az eltérő nemi identitással rendelkező emberek állandó fizikai fenyegetettségnek vannak kitéve – és Magyarországtól – ahol évről évre még mindig felmerül, hogy kordonokkal vagy kordonok nélkül szervezzék meg a Budapest Pride felvonulást – a liberális demokrata társadalmakban évről évre bővül és színesedik a mainstream melegfelvonulások programkínálata. A nyugat-európai nagyvárosokban megszervezett Pride akciók többet foglalkoznak transzszexuális témákkal, Európa keleti felén pedig a migráció és az iszlám világ problematikája került előtérbe ezeken a rendezvényeken is. Mégis, az LGBTQIA-közösségekben egyre többen elégedetlenek ezekkel a rendezvényekkel. Miért?

A fősodor Pride mozgalmak baloldali kritikája röviden úgy foglalható össze, hogy ez a típusú mozgalom mindössze alkalmazkodni szeretne a kapitalista társadalmi berendezkedéshez és nem óhajt határozottabban politizálni. Ha az akció mégis felvet politikai kérdéseket, az kizárólag a jogegyenlőség területén jelenik meg, ez pedig összességében nem lehet nagyon queer. A queer szónak több jelentése van, itt most mint politikai állásfoglalás értelmezendő. A hatter.hu LGBTQIA szószedet meghatározása alapján olyan nézetről van szó, amely ellenzi nemcsak a domináns heteronormatív struktúrákat, de a mainstream LMBT mozgalmak hagyományosnak minősített politikáját is.

tovább olvasom

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux