Ugrás a tartalomra
x

Kristen Stewart baltás gyilkossal keveredik leszbikus románcba

Lizzie Borden fejszét fogott, / négybe vágta anyját legott. / Lendült kezében a balta, / az apját is feldarabolta.

Így szól a népszerű amerikai mondóka a szülei brutális meggyilkolásával megvádolt lányról, akinek az életéből most Kristen Stewart és Chloe Sevigny főszereplésével készült film, amely a kritikusok szerint alaposan felforgatja a legendát. Lehet, hogy a Lizzie és a háziszolga közötti leszbikus viszonyra gondolnak, de ez csak egy tipp.

Az előzetes megjelenésének időzítése sem lehet véletlen: 1892. augusztus 4. volt az a nap, amikor valaki baltával megölte Lizzie Borden apját és mostohaanyját. ("Ne merd őt az anyámnak nevezni" - mondja utóbbira a Lizzie-t játszó Chloe Sevigny a trailerben.)

A baltás gyilkosságokra 126 év után sincs valódi magyarázat, ami jó terep egy filmkészítőnek; nem is a Lizzie lesz az első film, ami ezzel foglalkozik. Andrew és Abby Borden meggyilkolása után Lizzie Bordent börtönbe zárták, de miután ítélet hiányában kiengedték, senki mást nem vádoltak meg, így a felelős kiléte azóta is kérdéses - bár a trailerből úgy tűnik, a film erről mást fog állítani.

A filmet a Sundance fesztivál közönsége már látta, és elég jó kritikák jelentek meg róla; többség kiemelte a Stewart és Sevigny között szikrázó erotikus feszültséget. A rendező a szinte teljesen ismeretlen, bár már nem elsőfilmes Craig William Macneill.

A filmet Amerikában szeptember 14-én mutatják be, magyar bemutatóról egyelőre nincs hír.

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux