Ugrás a tartalomra
x

Emelkedett a HIV-fertőzöttek száma, egymillió halott évente

50 országban emelkedett a HIV-fertőzöttek száma, évente egymillióan halnak meg AIDS-ben

Mintegy 18 ezer kutató, aktivista, páciens és politikus gyűlt össze Amszterdamban, hogy a világszerte jelen lévő HIV-járvány korlátok közé szorításának lehetőségeiről tárgyaljanak – írja a zoom.hu portál.

Az ENSZ AIDS-ellenes programjának (UNAIDS) eredeti, 2014-ben meghatározott célkitűzése az volt, hogy 2030-ig véget vessenek a HIV-vírus terjedésének. A cél azonban egyelőre nem tűnik elérhetőnek. A világ bizonyos országaiban és régióiban “azt látjuk, hogy a járvány ismét erősödik” – mondta el Linda Gail-Bekker, a Nemzetközi AIDS Társaság elnöke.

A péntekig tartó konferencia mottója: “Gátakat ledönteni, hidakat építeni”. Ennek keretében nemcsak új terápiákról tárgyalnak és tudományos újdonságokat mutatnak be a legnevesebb szakértők, hanem a páciensek alapvető jogairól is beszélnek, többek között arról, hogyan juthatnának hozzá a tesztekhez és kezelésekhez a világ leginkább veszélyeztetett csoportjai.

Jelenleg nagyjából 37 millió HIV-fertőzött él a világon, a legtöbben Afrikában. Mintegy 60 százalékuk kap kezelést.

Az UNAIDS adatai szerint 2017-ben 1,8 millió új fertőzöttet regisztráltak, így az a cél, hogy az új fertőzöttek számát 2020-ig 500 ezerre szorítsák vissza, elérhetetlennek tűnik. Ugyanez érvényes arra a célkitűzésre is, hogy a halálos esetek számát 2020-ig szintén 500 ezer alá csökkentsék, hiszen évente egymillióan halnak meg AIDS-ben.

“Megkongatjuk a vészharangokat” – mondta Michel Sidibe, az UNAIDS vezetője. Miközben Afrikában előrelépések tapasztalhatók, mintegy 50 országban jelentős mértékben nőtt az újonnan fertőzöttek száma.

“Az új regisztrált HIV-fertőzöttek száma legerőteljesebben a HIV által súlyosan fertőzött régiókban, Afrika keleti és déli területein csökkent, ahol 2010 óta 30 százalékkal esett vissza az új fertőzések száma” – hangsúlyozta az UNAIDS.

Kelet-Európában és Közép-Ázsiában azonban megkétszereződött az új fertőzöttek éves száma.

Amszterdamban számos ismert személyiség támogatja az AIDS elleni harcot és vesz részt a fertőzöttek stigmatizálása elleni küzdelemben. A konferenciára várják Bill Clinton egykori amerikai elnököt, Harry herceget, Sir Elton John brit popsztárt és Conchita Wurst osztrák előadóművészt. (MTI)

A nyitóképen a HIV-fertőzött Conchita Wurst a Budapest Parkban / Fotó: Veres Viktor

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux