Ugrás a tartalomra
x

Ezeket kell eltakarítani az anyjukba - videó

Az Echo TV fröcsögő, de egymással mindig mélységes egyetértésben lévő jobboldali megmondóemberei páros lábbal szálltak bele mindenkibe, aki férfiként nem nőt szeret vagy fordítva. Bencsik András, a Demokrata hetilap főszerkesztője kijelentette, homofób.

A hétfő esti műsor utolsó néhány percében Bayer Zsolt, Huth Gergely, Szentesi Zöldi László és Bencsik András a Pride-ról beszélgettek, valamint Novák Katalin államtitkár azon kijelentéséről, amikor azt mondta, a melegek nem élhetnek igazi családban.

 

Voltak a Pride-on Novákon élcelődő transzparensek, ezeket ítélték el mélységesen a felek, Szentesi azt mondta, akik ilyen táblákkal járnak-kelnek a felvonuláson, és nincs más jellemzőjük ezeknek az embereknek, mint hogy homoszexuálisok, az kevés. „Ezekkel az emberekkel ez a probléma. Ezek ócska kis egzisztenciák, ócska alakok.”

Később Bencsik a Pride-ról azt mondta, fontos jel, hogy Novákot támadták a felvonulók, ugyanis:

„szalonképesen kell mondanom, ez a homoszexuálisok büszke menete az azt hirdeti, hogy minden jó, ami eltér a, mondjuk így, normálistól, és igenis, ők erre rohadtul büszkék. Ez egy dolog. Hogy kijelölik első számú ellenségnek Novák Katalint, az nagyon fenyegető.”

Bencsik szerint azért, mert az államtitkár a fenti kijelentésével csak azt akarta elérni, hogy minél több gyermek szülessen, hogy ne fogyjon el a magyar.

„Ez a babcsíra-menet már nem ott tart, hogy hihetetlenül büszkék arra, hogy szexuálisan sérültek, hanem ott, hogy kinevezik első számú ellengésnek azt az embert, aki a normális népszaporulatot (…) ami demográfiai katasztrófával fenyeget, ha nem változik meg.”

Bencsik szerint ha ezt az embert, Novák Katalint támadják, akkor arra azt kell mondani, hogy aki támadja az államtitkárt, azok az ellenségeik. Huth erre annyit próbált mondani, a legszívesebben elengedné a füle mellett a menetet, amikor vonulnak, a városból is elmenne, mert „nem vagyunk mi homofóbok”. Erre mondta Bencsik: Én az vagyok, bocsánat. Én homofób vagyok.

Huth még hozzátette, nem a Pride-felvonulással van baja, hanem azzal, tudja, hogy ez hová vezet. Először a meleg közösség beteszi a szőrös lábát, vagy hát nem is tudja, mijét az ajtórésen, majd az egészet, „aztán visznek mindent”.

Ezeket kell eltakarítani az anyjukba – zárta le a Sajtóklubot Bayer.

Ugyanis undorodik a melegektől, inkább otthon csináljanak a szexuális kisebbség tagjai azt, amit akarnak.

A műsorban előtte egekig magasztalták a felek Putyin és Oroszország vébéjét, illetve lehúzták a németeket, miután török-német belviszály alakult ki a válogatotton belül.

A teljes adást itt lehet megnézni:

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux