Ugrás a tartalomra
x

Danko átvette Az Év Homofóbja Anti-díjat

POZSONY | Andrej Danko (SNS) házelnök pénteken a parlament épületében átvette Az Év Homofóbja Anti-díjat. „Azoknak, akik átadták nekem a díjat, meggyőződésük, hogy az ember születésétől fogva homoszexuális. Én elfogadom az álláspontjukat, de jogászként és politikusként más véleményeket is szem előtt kell tartanom” – jelentette ki az újságíróknak, miután több mint egy órát beszélgetett Az Év Homofóbja ankét szervezőivel.

A szervezők egy oklevelet, valamint egy középiskolásoknak szóló kézikönyvet adtak át a házelnöknek, melyben válaszokat talál az LGBTI közösség tagjaival kapcsolatos tévhitekre. Egyben örömüket fejezték ki, hogy Danko fogadta őket. Elmondásuk szerint az anti-díj hat éves története során először fordult elő, hogy valaki átvette a „kitüntetést”. A közvélemény-kutatásban a 10 000 válaszadó 39%-a ítélte a házelnök kijelentését a leginkább homofóbnak.

A közvélemény-kutatást az Emberi Jogi Intézet szervezte. Alena Krempaská, az intézet munkatársa szerint Danko az ominózus kijelentésében arra utalt, hogy a homoszexuálisok választják a szexuális irányultságukat.

tovább olvasom

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux