Ugrás a tartalomra
x

Továbbra is hallgat az egyházmegye a tatabányai hitoktató szexuális zaklatási ügyéről

Pénteken számolt be az RTL Klub Híradója arról, hogy előzetesbe került az egyházmegye által foglalkoztatott 41 éves tatabányai hitoktató, mert a gyanú szerint az egyik tanórán fajtalankodásra akart kényszeríteni egy 9 és egy 7 kislányt. A férfi március óta tanított az iskolában, ami azonnal feljelentette, miután a lányok elmesélték a történteket osztályfőnöküknek. Az iskola nem akart nyilatkozni, de a fenntartó Tatabányai Tankerületi Központ a Borssal közölte: elfogadhatatlannak tartják az esetet. A férfi előéletéről pedig nem volt tudomásuk, mert nem az iskola alkalmazásában állt, hanem az egyházmegyéében.

A Bors szerint a hitoktatót korábban hét és fél év börtönre ítélték szemérem elleni erőszak miatt, mert éveken keresztül szexuálisan kihasználta 12 éven aluli nevelt fiát. A férfi amúgy a hittudományi főiskolára jár, még egy éve lenne hátra a diplomáig. Az érintett egyházmegye, ahogy az RTL Klubnak, a Borsnak is azt válaszolta, hogy míg hivatalosan nem tájékoztatják őket az ügyről, nem nyilatkoznak. Igaz, arra a kérdésre sem válaszoltak, hogy tudtak-e a férfi előéletéről, ha nem, miért nem, ha pedig igen, akkor miért engedték gyerekek közé.

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux