Ugrás a tartalomra
x

Nagyon sötét titkok derülnek ki a 13 okom volt folytatásában

Hamarosan - május 18-án - indul a 13 okom volt (13 Reasons Why az első évadot itt láthatod) új évada a Netflixen, amely Hannah halálának következményeire fókuszál. Illetve a sztori már ismerhető volt korábban is, de az első rendes előzetes csak most jött ki.

A történetről nemrég azt nyilatkozta a sorozat alkotója, Brian Yorkey: "Valahol a neten olvastam, hogy valaki azt írta: mivel Jessica már elárulta az apjának, hogy megerőszakolták, az ő történetszálának ezzel vége. Emlékszem, azt gondoltam: már ennyi is elég indok lenne a második évadra, hiszen az ő története épp hogy itt kezdődik. Az ő tapasztalatai lesznek az évad tartópillérei." De fontos szerepe lesz a sorozatban a Hannah ellen elkövetett szexuális erőszak utórezgéseinek is.

Így az évad - amellett, hogy Hannah öngyilkosságának hatásait is bemutatja majd - arról fog szólni, "hogyan lesz valakiből a szexuális erőszak áldozatából a szexuális erőszak túlélője", és hogyan lehetséges, hogy egy intézmény és rengeteg ember évekig képes félrenézni, ha ilyen esetekről van szó. De fontos szerepe lesz benne egy pernek is, amelyet Hannah szülei indítanak az iskola ellen az intézmény gondatlansága miatt.

"Olyan téma ez, amellyel a lányok már nagyon fiatal koruktól fogva kénytelenek szembenézni a kultúránkban. Ennek meg kell változnia" - mondta akkor a showrunner.

Erről lesz szó:

comment.blog.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux