Ugrás a tartalomra
x

A mozi meleg csillagai – 9. rész: Richard Chamberlain

Richard Chamberlain fiatalkorában igazi tinibálványnak számított, éppen ezért lepte meg annyira az egész világot, amikor idős korában bevallotta, egész életében a férfiakhoz vonzódott, ám ezt – karrierje érdekében - évtizedeken keresztül el kellett titkolnia!  A sztár homoszexualitását először 1989 decemberében a Nous Deux francia női magazin hozta nyilvánosságra, a színész hivatalosan azonban csak több mint egy évtizeddel később, 2003-ban vallotta be eltitkolt nemi identitását. Az akkor 69 éves színész Megsemmisített szerelem című önéletrajzi könyve 2003. tavaszán jelent meg az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, s hatalmas szenzációt jelentett a vallomás, hogy homoszexuális. Évtizedekbe került, amíg megtaláltam önmagamat, mondja. Ledöntött bálvány, de megtalált belső nyugalom.

Richard Chamberlain Los Angelesben született egy vízvezeték szerelő apa és egy háztartásbeli anya második gyermekeként. Kétéves volt, amikor Hollywoodba költöztek. A Beverley Hillsen járt középiskolába, de társaival ellentétben őt nem vonzotta sem a sport, sem másféle versengés, hisz már akkor is művészeti tanulmányokról ábrándozott. Érettségi után sikerült is egy ilyen egyetemre beiratkoznia. Kétéves katonai szolgálatát Koreában töltötte, majd leszerelése után színészetet tanult.

Több színházi és néhány kisebb televíziós megjelenés után akkor változott meg egy csapásra az élete, amikor 36 jelölt közül megkapta az MGM Társaság egyik orvos-sorozatának főszerepét. A fiatal orvost játszva hatalmas népszerűségre tett szert. Az akkor 24 éves színész egy éjszaka alatt a nők első számú sztárja lett. Hetente 12 ezer levelet kapott rajongóitól, többet, mint pályája csúcsán Clark Gable.

A fiatal színész az orvos szerepében

A hatvanas évek szex bálványa volt, s a pletykalapok számtalan hölggyel hozták hírbe. Chamberlain egyetlenegy nő oldalán maradt meg hosszabb ideig. Interjúiban sohasem beszélt magánéletéről, azt pedig, hogy sohasem nősült meg, félénkségével és határozatlanságával igyekezett magyarázni, valamint azzal, hogy nem találta meg a számára igazi nőt.

- Csak az érdekelt, nehogy elveszítsem a jó híremet. Hazudtam önmagamnak és másoknak is, és csak később jöttem rá, hogy kizárólag a férfiak ölelésében érzem magam jól.

A nők bálványa volt, s pályáján végig megtartotta ezt az imázst, akárkit alakított is, például papot a Tövismadarakban. Ezt a képet azonban, furcsa mód, saját maga törte szét, amikor megírta önéletrajzában, hogy mindig is férfikarok ölelésében érezte a legjobban magát.

Önéletrajzának írásakor döntötte el, hogy gyermek és ifjú korának részleteiről is írni fog, gátlásosságáról, határozatlanságáról, arról a hosszú ideig tartó próbálkozásáról, hogy megismerje önmagát, tetteinek okát. Írt arról is, hogy meditációk révén próbált segítséget kérni.

- Sokáig nem tudtam elfogadni másságomat. A harmincas, negyvenes években nőttem fel, amikor a homoszexualitás tabu téma volt. Természetesen színészi karrierem érdekében sem akartam elárulni a titkomat. Sokáig vívódtam emiatt, s csak most, három hónappal ezelőtt döntöttem el, hogy felvállalom saját magam, azt, hogy ki és mi is vagyok - nyilatkozta a színész az egyik amerikai lapnak.

Az elveszett aranyváros fosztogatói című kalandfilm forgatásán (1987)...

...ölelhette Sharon Stone-t is...

...de mégis Martin Rabbett-et választotta, akivel azóta is együtt él.

Az egykori csábító, akinek a Beverley Hillsen és New Yorkban is van lakása, az utóbbi években a Waikiki Beach-en töltti napjait, de nem egyedül! Az elveszett aranyváros fosztogatói című kalandfilm forgatásán jött össze párjával, a producer Martin Rabbett-tel 1987-ben, akivel azóta is együtt él. Házuk magányosan áll, pálmafák veszik körül, és kiváló a kilátás onnan Honolulura. Itt találták meg nyugalmukat.

Párjával - már idősen - egy fesztiválon

- Sohasem akartam a nyüzsgő Hollywoodban élni, ahol csak kihasználják az embert. Boldog vagyok, hogy azt csinálhatom, amit akarok és szabadnak érezhetem magam.

A The Advocate című folyóiratnak adott interjújában beszélt arról, hogy szerinte az amerikai közönség számára miért jelent még mindig problémát a filmvásznon, képernyőn feltűnő homoszexuális férfiak elfogadása: "Ez egy nagyon nehéz dolog. A kultúránkban még mindig jelen van egy nagy adag homofóbia. Ami persze szomorú, buta, szívtelen és erkölcstelen, de akkor is létezik" - mondta Chamberlain, aki akkortájt az ABC csatorna Testvérek (Brothers and Sisters) című sorozatában volt látható, egy HIV-vírushordozó homoszexuális karaktert játszott.

"Az, hogy egy színésznek munkája van, valóságos csoda, mert sajnos a legtöbbjüknek nem akad, tehát egy sikeres színész részéről bolondság lenne azt mondani, hogy ó, engem nem érdekel, ha mindenki tudja, hogy meleg vagyok, főleg akkor, ha egy befutott sztárról van szó. Szóval én inkább azt tanácsolom a sikeres színészeknek, hogy ne valljanak színt a nagyközönség előtt" - mondta a Broadway-veterán.

Az elmúlt időkben javult a homoszexualitás megítélése és elfogadottsága, azonban Chamberlain szerint az emberek hozzáállása még korántsem változott meg eléggé - olvasható az interjúban. "Függetlenül a figyelemreméltó előrelépésektől, továbbra is veszélyesnek tartom, hogy ebben a rettentő érzékeny kulturális környezetben egy színész nyíltan beszéljen erről a témáról".

(A Wikipedia alapján és újságcikkekből ollózva)

 

 

A sorozat további cikkei

Montgomery Clift James Dean Marlon Brando Rock Hudson Paul Newman Cary Grant Errol és Sean Flynn Tyrone Power Jr. Richard Chamberlain Alain Delon Rupert Everett John Travolta Tom Cruise Keanu Reeves Matt Bomer Wentworth Miller Patrick Swayze Xavier Dolan

 

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux